Magyar látványtervező dolgozott a kaliforniai zenekar klipjén
A Hello Forever februárban jelentette meg debüt albumát, ami október 2-án CD-n és vinylen is testet ölt majd, két vadonatúj track kíséretében. A magyar közönség számára azonban még izgalmasabb lehet a csapat új klipes dala, az „Everything Is So Hard„, aminek videóján egy magyar-amerikai látványtervező, Réka Vivien Szabó dolgozott.
Nézd meg a klipet ide kattinva!
A Hello Forever art-pop kollektívája a kaliforniai Topangában, a hírhedt Sandstone Retreat szabad szerelmet hirdető nudista közössége által egykor használt földdarabon vert tanyát a hipnotikus különc, Samuel Joseph vezetésével. A tagok valamennyien együtt élnek ebben a különleges, Csendes-óceán feletti környezetben, nem messze onnan, ahol annak idején Neil Young rögzítette „After the Gold Rush” című korongját. A tagok kedvükre jönnek-mennek, így a formáció is hol bővül, hogy ismét családiasabbá válik. Ami azonban állandó marad, az a heti öt próbanap. Zenéjük a 60-as évek nyugati parti hangzásának elemeit ötvözi a zene és a kreativitás DIY megközelítésével, amely figyelemre méltó debütáló albumukat, a „Whatever It Is„-t is jellemzi. Zenéjük elválaszthatatlan a résztvevők életmódjától és spirituális céljaitól. Sam és társasága egy kortárs zenei időgépet hozott létre egy lendületes korszakba olyan dalokkal, amelyek megalapozták a kollektíva remek harmóniáit és színes hangszerelését.
Samuel a következőket mondta az új dalról:
„Nehéz szavakba öntenem ezt a számot. Megváltoztatta az elképzeléseinket arról, hogy hogyan tudunk játszani, és közelebb hozott minket egymáshoz – mert nyers, mély szenvedésből táplálkozott. Sok dalunk egy-egy nagyon specifikus élmény szűk nyílásán keresztül jelenik meg, amely szerteágazó gyökerekkel járó érzést von maga után – jelen esetben mintha egy pillanat alatt szakadt volna rám, hogy egy olyan kapcsolatban vagyok, ami nem működik, de lezárni túl fájdalmas lenne. Tudod, mikor maradni szeretnél, annak ellenére, hogy a szomorúság, amit érzel, lassan a jó pillanatok felett is átveszi az uralmat. Ennek az egésznek a végére érni olyan érzés, mint a halál. Félek a haláltól. És az ismeretlentől való rettegés annyira kiszívhatja az életet a gyönyörű pillanatokból, hogy már az elejüktől kezdve attól rettegek, hogy mikor érnek véget. Ez egy paradoxon, szeretni az életet, félni a haláltól – az életemen időnként, bármit is teszek, eluralkodhat ez a szenvedés. De mégis imádom. Ragaszkodom hozzá. Valahol mélyen a félelem, a fájdalom, a bánat, és az elkeseredés ködén keresztül szeretem az egészet. Ritka különleges pillanatokban át tudok vágni ezen a ködön és olyan bepillanthatok az igazi életbe, ez pedig egy áldás. Egyfajta hazatérés. De nem tudja kitörölni magát a szenvedést.”
