Magyar cigány énekesnő vette át a világzene legnagyobb kitüntetését


„Van még egy kis maradék igazság a Földön, ha egy ilyen törékeny, végtelenül szerény és kedves, minden menedzsment- és marketingokosságtól és minden műviségtől ilyen távol álló cigányasszony Rákospalotáról megkaphat egy ilyen díjat.” – Weyer Balázs

Lakatos Mónika az első cigány származású énekes, aki megkapta a világzene legnagyobb elismerését, a WOMEX Artist Awardot. Ez a tehetségének olyan szintű elismerése, mintha Oscar-díjat kapott volna – ezt ráadásul minden évben egyetlen ember kapja meg. Lakatos Mónika olyan zenészek körébe lépett be, mint a Buena Vista Social Club-ból Juan de Marcos Gonzalez, vagy Calypso Rose.

Október 24. este 8 órakor vette át a díját a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A díjátadó után a Müpa falait megrengető koncertet adott a Cigány Hangok formációval, kannás szólóval, hagyományos oláh cigány táncosokkal.

“Egyszerre vehemens és törékeny, mélyen őszinte zenei hagyomány az övék, melyben az éneklés a színtiszta érzelmek nyelve, mentes minden máztól és sallangtól. A fájdalom megélése és feloldása, a közös öröm és a felszabadult indulatok mind benne vannak” – mondta Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója.

A Muzsikás együttessel, az eddigi egyetlen magyar WOMEX életműdíjas zenekarral együtt lépett a Müpa nagytermének színpadára Lakatos Mónika, akinek  Hamar Dániel és Weyer Balázs adta át a WOMEX Életműdíjat. A hír hallatán több nemzetközi fesztivál is meghívta az énekesnőt.

Budapest Ritmo feat. WOMEX

A WOMEX, a világzene legnagyobb eseménye 2020. október 21. és 25. között, idén a járvány miatt javarészt online zajlik, de Budapesten a magyar közönség élőben élvezhette a koncerteket. Lakatos Mónika így személyesen, a Müpában vehette át életműdíját és adott gálakoncertet.

Október 22. és 24. között a Müpa színpadán a magyar világzene képviseletében fellépett a négy magyar zenekar, akiket a WOMEX szakmai zsűrije a legjobbak közé választott: a Dalinda, a Magos, a Babra és az Ötödik Évszak is. A koncertek után este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben fergeteges koncertet adott Lajkó Félix és zenekara és a Parno Graszt.

A WOMEX a világzene legnagyobb eseménye, melyet évente egyszer, mindig más országban rendeznek. A WOMEX nemcsak showcase fesztivál – szakmai konferencia, filmbemutató, networking esemény, a világzenei piac abszolút origója. 2015 után idén második alkalommal is részben Budapestre költözött a helyi partner, a Hangvető szervezésében, a CAFe Budapest fesztivál keretén belül.