Ma a kitörő világsztár, Bella Poarch kiadja várva várt debütáló EP-jét, a ’Dolls’-t

’Dolls’ Bella első teljes munkája, néhány vadul elismert megjelenést követően. Az énekesnő először 2021 elején tört be a zenei életbe, amikor kiadta debütáló trackjét, egyben a korongon is megtalálható „Build a Bitch”-et. Megjelenésekor a dalhoz készült klip az első helyre került a YouTube globális videólistáján, és ez az új előadó valaha volt legnagyobb debütálása, eddig több mint 410 millió megtekintéssel és az 1 milliárd globális adatfolyamot.

Debütáló középlemezéről – korábban hallhattuk az “Inferno”-t, és a legutóbb címadó “Dolls”-t is, amely kiegészül a „Living Hell”, valamint a „Villain” és a Grimes közreműködésével készült „No Man’s Land” felvételekkel.

Bella így nyilatkozott: Nagyon izgatott vagyok, hogy kiadhatom az első EP-met, miután megkezdtem ezt az utat a lezárások alatt. A ’Dolls’ az én személyes történetem a kihívásokról és az idő múlásával járó növekedésről, amihez remélem, hogy a rajongóim is kötődni tudnak.”

Az EP megjelenésével párhuzamosan Bella megosztotta új, mélyen érzelmes és személyes számának, a „Living Hell”-nek a hivatalos videóját. A szerzemény eltér a “Dolls” és a “Build a Bitch” történetétől, és részletezi Bella fájdalmas gyermekkorát és múltját. A „Living Hell” építkezése során Bella visszaveszi az irányítást a narratívája felett, hogy elengedje a fogságban tartó fájdalmat, és bátorságot ébresszen ahhoz, hogy visszaszerezze hatalmát. Bella újra összeállt Andrew Donoho rendezővel („Build a Bitch” és „Dolls”), hogy a számhoz illő megrendítő látványt alkosson.

Csekkold itt a „Living Hell”-t:  https://www.youtube.com/watch?v=iCPm55hqA3k&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=4&ab_channel=BellaPoarch