Lidércek, mumusok, boszorkányok – hétvilági kalandok

Virág Emília

Tündérfogó

 

Immár teljes a Hétvilág-trilógia!

Ebben a modern, felnőtteknek szóló gerillamesében tündérek, mumusok és boszorkányok küzdenek egymással a nagyvárosi dzsungelben. A helyüket keresik, a sorsukat teljesítik be, kalandjaik az ókori görög drámák tisztaságával jelenítik meg az emberi természetből fakadó legelemibb, elkerülhetetlen, nem egyszer tragikus kimenetelű konfliktusokat. Virág Emília rengeteg humorral írta meg Budapest titkos bestiáriumát.

Belizár, a lidérckirály fia visszahozta Berzencét a halálból, aminek következtében a fiú testébe egy lidérc került, ami úgy mocorog benne, mintha szét akarná tépni. Hogy megszabaduljon tőle, Berzence felébreszti Aport, a Soroksári-Dunába átkozott tündért, hogy tőle kérjen segítséget. A tündér nem segít, inkább útnak indul megkeresni a szerelmét, és közben konfliktusa támad Hollussal; elátkozza Hollust és Emesét, hogy nem láthatják egymást, míg ő le nem veszi róluk azt, Hollus pedig olyan rontást tesz Aporra, hogy ha elhagyja a Duna vizét, semmi emberfeletti ereje ne legyen – az átkot pedig csak egy alvilági mumus tudja levenni. Apor megkeresi Berzencét, aki képes alászállni az alvilágba, és azt mondja neki: a mumus segítségével ki tudja szedni belőle a lidércet. Berzence megszerzi a mumust, elrejti úgy, hogy rátömöríti egy pendrive-ra – amit a barátja, Guszti bevisz a munkahelyére, és véletlen feltelepíti a mumust a call center rendszerébe. Ott egyesül a call center KORNÉL nevű adatbázis-kezelő szoftverével, a boszorkányoknak írt Hurokkal, és azoknak a félelmeivel, akik megérintették. Megkezdődik a versenyfutás az idővel.


ISBN: 9789632937465
Terjedelem: 320 oldal
Méret: 148 x 208 mm
Kötés: kartonált
Ár: 3699 Ft

Megrendelhető itt.

Olvasson bele itt.

 

Virág Emília

1982-ben születtem Esztergomban. Mostanában fél lábbal Budapesten, fél lábbal a Kiskunságban töltöm napjaimat, mert egyelőre nem tudom eldönteni, a falusi vagy a városi élet tetszik-e jobban.
Szociálpedagógia szakon tanultam, mellette pedig esti suliban szőnyegszövő képzésre jártam, így közel kerültek hozzám a néphit alakjai, a hagyományok, a babonák – a városban többen hisznek ezekben, mint feltételeznénk. Szeretek eljátszani a gondolattal, hogyan keveredne az okostelefonos-tömegközlekedős mindennapi élet a néphitre alapuló fantáziavilággal, így első regényem, a Sárkánycsalogató világából még rengeteg történetem van. Úgy tartom, a mesét mindenhol megtaláljuk, könnyedén odaképzelhetők lidérclángok az aluljárókba, sárkányok a villamosmegállókba, boszorkányok a sétálóutcákba, vagy akár manók a hármas metró alagútjába.

Kövessetek Facebookon: https://www.facebook.com/aviragemilia/