Legújabb albumát hozza el Passenger az Akvárium Klubba

Két évvel ezelőtti telt házas koncertje után 2019. április 12-én visszatér Passenger az Akvárium Klubba, hogy bemutassa legújabb, Runaway című albumát.

Mike Rosenberg neve talán keveseknek ugrik be azonnal, azonban, ha azt mondjuk, Passenger, hirtelen szinte mindenkinek bevillan a Let Her Go című dal kellemes melódiája. A dal, amely meghozta számára a világhírnevet, 2012-ben jelent meg, és azóta több mint két milliárd megtekintésnél tart a YouTube-on, emellett pedig számos díjat is hozott az énekesnek.

Passenger 2016-ban telt ház előtt játszott  az Akvárium Klubban, most pedig visszatér, hogy a nyár legvégén megjelent, az Egyesült Királyság és Ausztrália között rögzített Runaway című tizedik albumát is meghallgathassuk élőben. Zenéjében mindig is benne volt a popos, rádióbarát, toplista vezető (Young As The Morning, Old As The Sea – 2016), és a magába forduló, visszafogottabb énekes-dalszerző is (The Boy Who Cried Wolf – 2017), az új album azonban újra inkább a nagyhatású, kórusokkal teli, slágeres oldalához tartozik.

„Vannak, akik szerint, ha azt mondom valamire, hogy popos, akkor káromkodom. Pedig ez csak annyit jelent, hogy egy dallam fülbemászó. Hát, az én kedvenc számaim mind fülbemászóak” – mondta korábban Rosenberg.

Jegyek mától (december 7.) kaphatók: https://akvariumklub.hu/programok/passenger/

Passenger
Helyszín: Akvárium Klub, NagyHall
Időpont: 2019.04.12.
Jegyek: 7.500 Ft / 8.500 Ft
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/311668576225127/