Lady Gaga és Bradley Cooper egy pár?

Régi lecke a showbizniszben: a spontaneitás látszatát kell a legjobban begyakorolni. Az Oscar-átadás pillanataiból talán azt nézték meg a legtöbben, ahogy a díjnyertes dal, a Shallow előadói, Lady Gaga és Bradley Cooper a dal intrója közben, a közönség soraiból sétálnak fel kényelmesen a színpadra, hogy azután szívhez szólóan, a közönség vastapsa mellet énekeljék el a Csillag születik (még a mozikban!) talán leghíresebb betétdalát. És közben olyan áhítatosan nézték egymást, hogy a net már azzal van tele: a színész és a díva szerelmesek.

Lady Gaga jól ki is akadt, amikor Jimmy Kimmel a műsorában szembesítette a sűrűn szálldosó pletykákkal. És el is mondta, hogy a szívből jövő, rögtönzöttnek tűnő két percet egy héten át próbálták Bradley Cooper-rel, aki az egész előadás minden pillanatát megtervezte: azt, ahogy felsétálnak, ahogy a közönség fölötti lámpákat is felgyújtják, és ahogy ők egymásra néznek.

Vagyis a duettből nem azt tudtuk meg, hogy Lady Gaga és Bradley Cooper szerelmesek, hanem azt, hogy mindketten nagyszerű színészek – és énekesek. Ha a 8 Oscar-díjra jelölt, a legjobb betétdal díját elnyert Csillag születik-ből ez nem derült volna ki.

IC Press