Kylie Minogue lép fel a Nagyszínpadon a Sziget első napján

Future Grounds 

Civil Sziget

A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb és legérdekesebb találkozóhelye, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban – környezetvédelem, emberi- és kisebbségi jogok, külföldi tanulás és munkavállalás, drogproblémák, egészséges életmód stb. – kaphatnak információt, szolgáltatást, segítséget és csatlakozhatnak is a szervezetek munkájához. A Sziget Fesztivál minden évben pályázatot ír ki a Civil Szigeten való megjelenésre. Idén május 17-ig tudnak jelentkezni az érdeklődők, a kiírás megtalálható a fesztivál weboldalán. 

Think for Tomorrow 

A Milestone Intézet idén másodszor vesz részt saját helyszínnel a Szigeten. A Think for Tomorrow a közös gondolkodásra, beszélgetésre, vitázásra, kreatív alkotásra és filmnézésre hívja a Sziget látogatóit. A helyszín olyan, naponta változó társadalmi kérdésekkel foglalkozik, amelyek világszerte meghatározzák a mindennapi életünket és a jövőnkre vonatkozó kiemelten fontos és aggasztó problémákra keresik a választ. 

Figyelemmel a Szigetre látogatók kulturális és szellemi feltöltődésére, olyan szervezetek, egyesületek mutatkoznak be, amelyek működésükben és küldetésükben is a 16-35 éves korosztály tájékozottságának, tudatosságának és kritikai gondolkodásának növelésére, valamint a fiatalok aktív társadalmi részvételének előmozdítására fektetik a hangsúlyt. A helyszínen minden nap 13:00 és 24:00 óra között várják a látogatókat, a kreatív workshopok 15:00 és 17:00 óra között kerülnek megrendezésre. 

Think: Future napon a jövővel foglalkozó panelbeszélgetésre kerül sor, melynek alapfelvetése, hogy teljesen új rendszerre vagy rendszerek együttes működésére van-e szükség ahhoz, hogy az emberiség jövőjéről lehessen beszélni. Hogyan függ össze a bolygó kizsákmányolása a folyamatosan növekvő globális népességgel? Milyen sci-fiket idéző technológiai megoldások merülnek fel?

Szó esik igazi tabunak számító témákról is, mint például a szex. A Think: Sex and Society napon górcső alá kerül, hogy hogyan befolyásolja a társadalmi környezet és a popkultúra, a social media az intim kapcsolatokat? Milyen kihívásokkal néz szembe az Alpha és Z generáció az ismerkedés, szexualitás és szex területén? 

Think: Apocalypse nap a klímakatasztrófa felvetette dilemmákkal foglalkozik. Mennyi ideje van hátra a bolygónak? Létrejöhet közös együttműködés a közös cél érdekében? A válság globális, de a szabályozás lokális. Felmerül a kérdés, hogy adott körülmények között elvárható-e a gazdagok szegényekkel való szolidaritása. Ehhez hasonló súlyos kérdések kerülnek megvitatásra hazai és nemzetközi szakértőket bevonva, feltérképezve az apokalipszis elkerülésének módjait és azok sürgősségi fokát.  

XS Land

Az XS Land interaktív élményparkjában több, fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet közreműködésével, az általuk kifejlesztett és működtetett játékok segítségével ismerhetik meg a látogatók a fogyatékkal élők mindennapjainak kihívásait. A szervezők személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást.

Az élménypark mellett működő Easy XS Camping könnyű hozzáférést biztosít a fesztiválozáshoz különböző kemping- és egyéb szolgáltatásaival azoknak a látogatóknak, akiknek speciális segítségre van szükségük a kikapcsolódáshoz. A kemping kapacitásai korlátozottak, így érdemes az ide szóló kempingjegyet időben lefoglalni a fesztivál webshopjában. A kempingben akadálymentes WC és akadálymentes fürdőkonténer is található.

PlayGround

GameLandHub

Flow, lazulás, játék, barátság, izgalom és jókedv. A GameLandHub játékbirodalmában minden nap oktatók, játékmesterek, valamint egyéni és csoportos versenyek várják a jelentkezőket szigetes nyereményekért 12:00 és 20:00 óra között.

A látogatók megismerhetik a Rubik Kocka titkait, trükkjeit, sőt, akár profik ellen is kiállhatnak, illetve kipróbálhatják a legfrissebb és legnépszerűbb társasjátékokat is a Board Game Café kínálatából szemezgetve. A póker szerelmesei és a játékkal ismerkedők számára egész héten workshopok és izgalmas mérkőzések várnak, de ha valaki inkább a sakk mellett tenné le a voksát, szintén próbára teheti tudását. Hazánkban is egyre népszerűbb sportnak számít a darts, természetesen ez sem maradhatott ki a programból. Végül, de nem utolsó sorban PlayStation konzolok várják azokat a látogatókat, akik a Szigeten töltött időre sem szeretnének teljesen elszakadni a videójátékok világától. 

SportZone

A világ minden kontinensén, minden országában az élet fontos eleme és állandó szereplője a mozgás, a sport. Az emberek kortól és nemtől függetlenül időt és energiát fektetnek abba, hogy egészségesek és napról napra fittebbek legyenek. A Sziget más, mint a többi fesztivál, itt, amikor felkel a nap, az élet folytatódik tovább, színes nappali programokkal, szórakozási és kulturális lehetőségekkel és természetesen a SportZone nyitásával. Minden nap reggel tíztől este hétig tart nyitva a sporthelyszín, így napközben bármikor betérhetnek a mozgásra vágyó fesztiválozók, hogy alaposan átmozgassák testüket, focizzanak, vagy éppen csocsózzanak a többiekkel. Röplabda és tollaslabda pálya, streetball lehetőség és pingpongasztalok várják az idelátogatókat, a lazítani vágyó fesztiválozók számára pedig csocsóasztalok és darts táblák állnak rendelkezésre. A sporthelyszínen minden sporthoz ingyenesen lehet kölcsönözni eszközöket, ütőket, labdákat. Minden nap bajnokságokkal várják az érdeklődőket, ahol nyereményekért versenyezhetnek a fesztiválozók, legyen az röplabda, streetball, labdarúgás, asztalitenisz, csocsó, tollaslabda, darts vagy street workout.  

Egyéb programhelyszínek:

Magic Mirror

A Magic Mirror már több, mint két évtizede ünnepli a szeretetet, az örömöt és egymás elfogadását. Ahogy a Magic Mirror saját identitása is folyamatosan megújul, néha a programstruktúra is megváltozik. Mivel az előadóművészeti területen igencsak pezseg a színtér, újabb koraesti idősávot kapott a tánc, a színház és a zene. Ennek megfelelően a Sziget Comedy stand-up program és a Mirror Talks kulturális-társadalmi beszélgetései valamivel korábbi időpontokban kezdődnek az eddig megszokottnál, mégpedig a tavaly meglepően nagy sikert aratott brunch program után: a Queens Brunch Vienna rendkívül sokoldalú drag queen-jei idén már három napon át indítják útjára a Mirror varázsszőnyegét.

A Magic Mirror programjának hosszú évek óta részét képző Mirror Talks idén is igyekszik a lehető legtöbb aktualitást a középpontjába állítani.  Szó lesz többek között a feminizmus és a leszbikusok viszonyáról, az OnlyFans ellentmondásos jelenségéről, a queer kultúra és a társadalom kapcsolatáról, az LMBTQIA+ közösség szexuális forradalmának inspiratív hatásairól a normatív párkapcsolati modell mély válságára.

A Norvégiában élő thai táncművész és koreográfus, Phitthaya Phaefuang Realness című előadása egyszerre táplálkozik a buddhizmus tanításiból, a ballroom kultúrából, az európai és a távol-keleti tánchagyományokból és a thai történelemből. A punk-trash zenei és előadóművészeti finn trió, a Muovipussi Noise Juice című performansz-koncertjén a jazz és punk kultúra egészül ki pop, elektronika és alternatív rock elemekkel, humorral fűszerezve. Hasonlóan varázslatos világba tereli a fesztiválozókat a holland Lady Joker triója, akik zene, látvány és performansz-művészet között egyensúlyozva teremtenek csodálatos mesevilágot. Különleges univerzumba repíti a nézőket Yotam Peled izraeli származású berlini táncművész is, Migrena 2×2 című előadása, amely kortárs eszközökkel jeleníti meg Jónás történetét, és a tudattalan mélységeiből emeli a felszínre az identitást meghatározó traumákat. A Trojka Színházi Társulás Szx_Mch című – Gryllus Dorka rendezésében ezúttal angolul színpadra vitt –, rendkívül aktuális előadása Lakatos Márk főszereplésével egyszerre szól heterókról és melegekről, transzokról és biszexuálisokról, a társadalom peremére szorított és privilégiumok tömkelegével megáldott honfitársainkról, és leginkább arról, hogyan élhetjük meg szerelmeinket a XXI. századi Magyarországon.

A Magic Mirror programja az Ukrajnában már két éve zajló háború kegyetlen realitásra is fel kívánja hívni a figyelmet. Tavaly a Mirror Talks vendége volt a UkrainePride egyik szóvivője, idén pedig a méltán híres ukrán elektronikus zenei szcéna kiemelkedő dj-ivel hívják fel a szervezők a figyelmet arra, hogy a háborúban ki kell állni a gyengébbért, pont ugyanúgy, ahogy az LMBTQIA+ közösség szerencsésebb tagjainak is fel kell karolniuk a kiszolgáltatottabbakat. Az európai underground house és techno legnagyobbjai, az ukrán AlinkaDana Montana és Tweeman vasárnap éjszakai fellépése a zene erejével mutat rá az összefogás szükségére.

Az idei évtől az UNESCO világörökség részének számító berlini house és techno szcéna egyik kiemelkedő Dj-je, Dasco lesz a budapesti underground zenei szcénában üstökösként felívelő Dirty Cash partysorozat szigetes bemutatkozásának vendége. Az underground partikultúra helyett a már-már zenei fogalomként meghatározható Circuit-jelenség hazai letéteményese felé húzó közönségnek kedveznek majd a Triton dj-i és táncosai, melyre a popkultúra tánc világának egyik hazai mestere, Balogh Bence a szabadtéri színpadon táncórákkal készíti majd fel a Szitizeneket a fesztivál első két napján.

Ugyanitt a Magic családtagjának számító spanyol Raisha Cosima Vogue workshopokkal segít abban, hogy a látogatók még jobban tündökölhessenek az éjszakai bulikon, a holland Bezerkus Bingo pedig music quizzel készül pénteken és szombaton azok számára, akik a popzenei műveltségükkel szeretnének a barátaik előtt villogni. Persze a tündökléshez állóképességre és testi-szellemi brillírozásra is szükség lesz: a The Pamperers idén „buli-felkészítő” tanfolyamra vállalkozik az öngondoskodás jelentőségének hangsúlyozásával.

Többször is megfogalmazódott az igény arra, hogy a legkiválóbb fellépők többször is elbűvöljék a közönséget, ezért az idei új műsorsávban, minden este fél 9-kor a 2016-os Britain’s Got Talent-fellépése óta világszerte tündöklő Danny Beard (aki mellesleg a RuPaul’s Drag Race 4. évadának győztese) és zenekarának humoros, szexi, polgárpukkasztó és lebilincselő fellépése borzolja majd a nagyérdemű auditív és vizuális kedélyeit hat estén át, kiválóan bizonyítva, hogy az egyediség felvállalása a kiteljesedés kulcsa.

Amint leszáll az este, látványos showműsorok ünneplik azt, hogy a Magic Mirror mindenkié. Idén nem más, mint Bernie Dieter „weimari punkkirálynő” Klub Cabarett című lehengerlő rendezése lesz a fő műsorszám. Az 1930-as berlini kabaré műfajából inspirálódó művész előadása megjárta nem csak a londoni West Endet, de Ausztráliát és Szingapúrt is, hogy ezúttal az énekes műsorszámokat többek között légi akrobatikával és tűznyeléssel, valamint fantasztikus jelmezekkel ötvöző színpadi csodát most a Sziget közönségével is megoszthassa minden este 23:00 órakor.

A Magic Mirror idei záróműsora, a Color Fusion Ball vogue és drag bulija három kiemelkedően progresszív hazai csapat, a Drag Queen Hungary, a Kiki House of Bandita és a Dragvolution exkluzív együttműködésének lehengerlő eredménye. Táncosok, a dogmák ellen lázadó performerek és extatikus vogue-táncosok tűzijáték-szerű felvillanásai telítik meg élettel a legvadabb zenei ritmusokat. Hatalmas bulira és hajnalig tartó táncra persze más estéken is lehetőség nyílik: a holland Drags of Anarchy célja, hogy összehozza az LMBTQIA+ közösséget és a velük szimpatizáló nagyközönséget, összehangolva a queer művészetet és az úgynevezett mainstream szórakoztatóipart. Ennek alátámasztására érkezik a RuPaul’s Drag Race-ből jól ismert Keta Minaj és Pandora Nox, sőt utóbbi betekintést is enged művészetének alapjaiba a vasárnapi és hétfői táncóráin a Magic Mirror szabadtéri színpadán. Ha pedig már szóba került RuPaul, a mai popkultúra egy másik letéteményese, a Eurovision is képviselteti magát: az EUROfansCLUB szervezőcsapata a Magic Mirror nyitóbulijára a népszerű verseny több egykori fellépőjét is elhozza szerte Európából. Szintén határokon átívelő formációt jelent a budapesti bázisú mïus, melynek lengyel énekese, RAF megindító vokális teljesítménye és karizmatikus színpadi jelenléte különleges magasságokba emeli a vokális elektronika műfaját.

Sziget Comedy @ Magic Mirror

A Sziget Comedy Egyesült Királyságból érkező műsorvezetője és házigazdája, Dave Thompson idén is egy csillagokkal teli felhozatallal várja a humor szerelmeseit. Dave, aki egyedi humorával és a ‘Teletubbies’ Tinky Winkyjeként szerzett hírnevet, évek óta dolgozik együtt Péchy Kálmán producerrel a helyszín programjának összeállításában. A fesztivál ideje alatt minden nap két komikus lép színpadra. 

Az Egyesült Királyság csak úgy ontja magából a jobbnál jobb humoristákat, így talán nem véletlen, hogy idén is többen érkeznek közülük a Sziget Comedy színpadára: Lou Conran és a futballrajongók körében bestseller könyveiről is népszerű  Eddy Brimson a fesztivál első napján, Tony Vino csütörtökön, a brit komédia és színészet nagyágyújaként ismert Stephen K Amos pénteken, a zenei komédiájával tündöklő Boothby Graffoe szombaton, az aktuálpolitikai humor mesterének számító Alastair Barrie pedig hétfőn tornáztatja meg a nézők rekeszizmait.  

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a nagy nevettetők mind a szigetország szülöttei. Kiváló példa erre a csütörtökön színpadra lépő tajvani Kuan-wen Huang, aki friss és egyedi humorával, bevándorlói perspektívából szórakoztatja a közönséget, vagy épp a holland Edo Berger, aki az abszurd humor kiváló mestereként pénteken áll a reflektorfénybe. A szombati napon két hazai fellépő nevettet: Said Dániel , a matematikai zseniből lett humorista és a budapesti angol nyelvű komédiaszcéna úttörői között ismert Nagy Kitty kápráztatja el a magyar és nemzetközi közönséget. Vasárnap az új-zélandi Javier Jarquim magas energiaszintű előadásával és a Shakespeare Globe Színházban is elismert színésznek számító, ír Paddy Lennox műsorával, a fesztivál utolsó napján, hétfőn pedig a komikusok komikusaként is ismert román Radu Isac történeteivel találkozhatnak a nézők.

Before I Die

Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művész. Munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Az egyik legismertebb, világméretűvé vált street art projektje a “Before I Die” fal. Ennek a kezdeményezésnek is a legfontosabb feladata a közösségi aktivitás. A cél az egyéni izoláció határainak átlépése. A fal lehetőséget teremt, hogy az egyes emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket.  Ez az interaktív, nyitott, művészeti projekt várja azokat az érdeklődőket minden nap 12:00-22:00 óra között, akik megosztanák gondolataikat vagy éppen újakat keresnének. A Sziget közössége a hét folyamán közösen építheti ezt a végtelen bakancslistát. Ebben az évben a helyszín éjszakai világítása is új elemekkel bővül, a fények a falat körbeölelve jelképezik a közös gondolatok építő erejét. A “Before I Die” fal az évek alatt körbeutazta az egész világot, ebben az évben a Sziget és a Banner Casting közös projektjeként, tizedik alkalommal érkezik a fesztiválra. 

Ukraine @ Sziget

Szomorú aktualitása van annak, hogy most már harmadik éve törekszünk arra, hogy minél nagyobb figyelmet fordítsunk az ukrán előadóművészek felkutatására és meghívására. Idén is szép számmal lesznek a Sziget fellépői között ukrán művészek. Néhányan közülük: Artbat és Daria Kolosova a Party Arénában, a Yagody a Global Village színpadán, Dana MontanaDJ Alinka és S.A.Tweeman a Magic Mirror ukrán-estjén, Monoconda a Sziget Beach-en, Otoy a dropYardon, vagy a kijevi cirkusziskola növendékei a Cirque du Sziget helyszínen.