Kulturális örökséget alakít át a technológia erejével a HONOR

A Jövő kapuja” program vonzóbbá és elérhetőbbé tenné a kultúrát a metaverzum korában

A HONOR bejelentette a „Jövő kapuja” programjának célját, hogy a technológia segítségével gazdagítsa a kulturális örökségünket. Az IFA 2022-es sajtótájékoztatón elindított kezdeményezésben két népszerű művész gondolja újra kreatív módon a kiterjesztett valóságon keresztül (AR) a Wasserschlosst, a hamburgi Speicherstadtban látható ikonikus UNESCO világörökségi helyszínt. Az egyre többeket foglalkoztató metaverzum és a hibrid turizmus térnyerése közepette a projekt célja, hogy a világ kreatív tehetségeit arra inspirálja és motiválja, hogy alkalmazzák az olyan innovációkat, mint a mesterséges intelligencia (MI), az AR vagy a térhatású hang. Ezáltal a közösségeket élvezetesebb, érdekesebb és izgalmasabb módon kapcsolhatják össze a kultúrával, elősegítve a turizmust is egy egyre inkább összekapcsolt jövőjű világban.

„Globális technológiai vállalatként a HONOR elkötelezett, hogy olyan okos eszközöket fejlesszen ki, melyek lehetővé teszik a múlt kulturális kincseinek értékelését és megtapasztalását amellett, hogy általuk felfedezhetők a jövő lehetőségei is” – nyilatkozta George Zhao, a Honor Device Co, Ltd. Vezérigazgatója. Arra számítunk, hogy majd világszerte egyre inkább használják az AR és az MI technológiákat a fizikait és a digitálist ötvöző élmények megalkotására, hozzájárulva ezzel a hibrid turizmus virágzásához. Ezen túl pedig sok másik iparág és közösség is előnyeit élvezheti ezeknek a lehetőségeknek. Valóban a jövő kapujáról beszélhetünk.”

Timo Helgert – Virágzó jövő”

A kulturális örökség ünneplése a metaverzumban

Németország számára Hamburg egyfajta „kapu a világba”, kikötővárosból fejlődött metropolisszá úgy, hogy épített a közösség, az együttműködés és az innováció nagymúltú kultúrájára. Ez a történelmi átalakulás ihlette meg a HONOR-t, hogy Hamburgot válassza a projekt első állomásának, egyfajta próbaverzióként. A cél, hogy hozzájáruljon a város kulturális virárgzáshoz, és ezzel világszerte megihlesse az embereket, hogy gondolják újra kulturális kincseiket a metaverzumban.

A projekt életre keltéséhez a HONOR az AR-t és VR-t fejlesztő ARLOOPA-val, valamint Yunuene és Timo Helgert elismert művészekkel működött együtt, akik kreatívan alakították át a kiterjesztett valóságban a híres Wasserschloss épületet.

Yunuene a Jövő kapujához” a Vitorlázás az időben” című művével járult hozzá, amely a város kikőtőjének fejlődése előtt tiszteleg. Jellegzetes képi elemeivel mutatja meg, hogy a tengerészeti logisztika innovációi miként változtak az idők során. Timo Helgert Virágzó jövő” élménye pedig futurisztikusabb: alapja, hogy Hamburg a világ egyik legzöldebb városa. Művében azt láthatjuk, hogy a Wasserschloss miként nézne ki egy olyan zöld jövőben, ahol a gyönyörű virágok és a veszélyesztetett fajok megélhetnek – ezáltal a legendás épület egy másfajta világ hangulatában tündökölhet.

Yunuene – „Vitorlázás az időben”

Yunuene – „Vitorlázás az időben”

Magával ragadó élmények felfedezése az MI és az AR lehetőségeivel

Az élményen keresztül a HONOR a hibrid turizmushoz is hozzájárul. Ez az egyre feltörekvő trend a globális turisztika újbóli fellendüléséből ered, ahol az utazók már elvárják, hogy a járvány alatti digitális fejlesztések kibővítsék és élvezetesebbé tegyék a fizikai utazást. Az AR-élmények a Wasserschlossnál a digitalis és a fizikai világokat hozzák össze, így a látogatók teljesen új módon érintkezhetnek a kultúrával. A HONOR folyamatosan befektet olyan technológiákba, mint az MI, a térazonosítás, a térhatású hang és az AR, ezzel lehetővé téve olyan igazán magával ragadó élményeket, melyek méltóak a digitális forradalomhoz.

„A raktárnegyedet 2015-ben azzal a céllal választották meg UNESCO világörökségi helyszínként, hogy megőrizzük és fenntartsuk a világ egyik legnagyobb kereskedői kikötőjének történelmét és kultúráját. Az olyan új technológiák megjelenésével, mint a kiterjesztett valóság, képesek vagyunk felkelteni a jövő generációinak figyelmét, illetve új és izgalmas módon oktatni őket a kulturális örökségről. Nagyon büszkék vagyunk, hogy segíthetjük a HONOR programját, ami nem csak a régió németországi jelentőségét ünnepli, hanem az izgalmas, metropoliszi jövőt is” – nyilatkozta Bernd Paulowitz, a hamburgi UNESCO világörökség vezetője.

„A turizmus elképesztő új magaslatokat ér el a globális lezárások évei után, és nagyszerű látni, hogy az olyan cégek, mint a HONOR új és gazdag élményeket biztosítanak a világot ismét felfedező emberek számára. Ezen a nyáron a 2019-eshez képest jelentős számban érkeztek látogatók városunkba, ami részben azoknak az új, interaktív kulturális attrakcióknak is köszönhető, amiket a technológia tett lehetővé. Hamburg a ”világ kapuja”, már ezért is nagyon izgatottak vagyunk, hogy a Jövő kapuja” programmal együttműködhetünk. Biztosak vagyunk benne, hogy a Hamburgban lakók és az oda látogatók egyaránt közelebb kerülhetnek a speicherstadti UNESCO világörökségi helyszínhez. Egyre nagyobb a hibrid élmények iránti vágy, az utazók egyre inkább elvárják, hogy virtuális szemléltetést is használjunk a kulturális látványosságoknál. Tökéletes alkalom ez kihasználni a technológia adta lehetőségeket a turizmusban, hogy még varázslatossabbá tegyük az utazásokat” – mondta Guido Neumann, a Hamburgi Turisztikai Bizottság PR-vezetője.

Gondold újra közösségedet a HONOR Talents-cel

A HONOR Talents Global Design Awards részeként a Jövő kapuja” szeretné megihletni a világ kreatív tehetségeit, és bízik abban, hogy mások is a technológiára építve újragondolják saját közösségeiket a metaverzum korszakában. A HONOR Talents most először vezet be egy dedikált AR Interactive Artwork Design kategóriát, és már fogadja is a jelentkezőket, akik a helyi lakótelepeket átalakító digitális alkotásokkal nevezhetnek. Pályázni lehet az épületek, falak, parkok és más közterületek digitális rétegeivel”. Az érdeklődő művészek az alábbi linken tudhatnak meg többet lehetőségeikről:

https://www.hihonor.com/honor-talents/en

A Jövő kapuja” AR-élményen túl a HONOR a kínai Central Academy of Fine Arts (CAFA) művészeti egyetemmel együttműködve hozott létre egy új alkotást INFINITY névvel. Ez az ARLOOPA alkalmazáson keresztül tekinthető meg a HONOR IFA-standjánál.

Élesek az AR-élmények

Az év végéig ingyenes ARLOOPA appban található, dedikált HONOR oldalon érhető el a Jövő kapuja” AR-élmény. A felhasználók nem csak Hamburgban, de bárhol a világban megtapasztalhatják a kiterjesztett valóságban létrehozott művészeti alkotásokat. A helyszíni élmény a Wasserschloss épülethez van kapcsolva és az örökségi helyszínnel szemközti Poggenmühlen-Brücke hídról tekinthető meg. Akik nincsenek Hamburgban, azok a program utasításait követve virtuálisan tekinthetik meg az alkotást bármilyen közeli sima felületen1.

1 A legjobb élmény érdekében egy ARCore- vagy ARKit-kompatibilis okostelefont ajánlott használni.