Megtartják a tűzijátékot Párizsban a nemzeti ünnepen, de közönség nélkül

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
     Megtartják Párizsban a legnagyobb nemzeti ünnepen, a francia forradalom kitörésének évfordulóján, július 14-én a tűzijátékot az Eiffel-toronynál, de a koronavírus-járvány miatt közönség nélkül – jelentette be szerda este a fővárosi önkormányzat.

    “Az egészségügyi helyzetre és a jelenlegi szabályokra tekintettel, amelyek tiltják az 5 ezer fő feletti gyülekezéseket, a párizsi ünnepségeket nem lehet nagy tömegek jelenlétében megrendezni, ahogy azt minden évben szoktuk” – közölte a városháza.


    A “párizsiak felelősségtudatára és polgári erényeire építve” Anne Hidalgo polgármester és Didier Lallement prefektus úgy döntött, hogy “rendkívüli szervezési szabályokat” léptet életbe: jövő kedden az emberek nem közelíthetik meg az Eiffel-torony környékét, ahol este 11-kor rendezik meg a tűzjátékot, és a látványosság melletti Mars-mezőn sem vehetnek részt a Radio France közrádió zenekarának koncertjén, amelyet idén szintén közönség nélkül rendeznek meg, este 9 órától. A televíziók azonban élőben közvetítik az eseményt, ahogy a tűzijátékot is.


    A közlekedési korlátozások július 14-én fokozatosan lépnek életbe az Eiffel-torony körül, és a körbezárt területen a metrómegállókat is lezárják.


    Az elnöki hivatal már június elején bejelentette, hogy a Champs-Elysées sugárúton a július 14-én délelőtt megszokott hagyományos katonai díszszemle helyett a Concorde téren egy szűkebb katonai ceremónia keretében a nemzet a koronavírus-járvány elleni küzdelemben kiemelt szerepet vállalt egészségügyi dolgozók előtt fog tisztelegni.