A főni bejelentette, hogy Budapest is felszabadulhat

A kormány Budapesten is feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozást és a főváros mindig két hét késéssel követi majd a vidéket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.

Budapesten június 1-jén lép életbe a korlátozások feloldása.

A kormányfő közölte, a kormány Budapesten is feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozást, és a főváros mindig két hét késéssel követi majd a vidéket. A felelősségteljes magatartás, a védőtávolság betartása Budapesten különösen is fontos – hangsúlyozta.


    A miniszterelnök arra kérte a polgármestereket, ne vegyék félvállról a kockázatot, és külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára.


    A kormányfő kiemelte, a járványveszély kihirdetésének 66. napján azzal a jó hírrel szolgálhat, hogy az első, a járvány megfékezéséért vívott csatát “fényesen megnyertük”. “Ez most már nemcsak remény, kívánság vagy önbuzdítás, hanem tény is” – tette hozzá.


    Orbán Viktor elmondta, a fertőzésen átesettek száma alacsony, és az új megbetegedések száma is kedvezően alakult.


    “Ez azért sikerülhetett, mert az összes döntést időben meghoztuk, és azért – ezt külön szeretném aláhúzni -, mert mindannyian: vidékiek, budapestiek, egyedülállók, családosak, idősek és fiatalok egyaránt felelősségteljesen viselkedtünk; köszönet érte!” – fejtette ki a miniszterelnök, aki a “hajrá Budapest!” szavakkal zárta megszólalását.