KORONA / ÉKSZER

Aukció a gyermekekért

Az esemény időtartama: 2020. május 11-16.

Az Ékszerek Éjszakája Budapest a FISE támogatásával jótékonysági árverést szervez.

A koronavírus okozta krízishelyzet közvetlen vagy közvetett módon a társadalom teljes egészére kihat. Sokak kerültek teljesen kiszolgáltatott helyzetbe, amelyből önállóan nem találják a kiutat. Szívmelengető azonban, hogy számos szakmai összefogással találkozhatunk világszerte, melyet az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői is követni kívánnak.

Egy nagysikerű olasz kezdeményezés, a „Crown Jewels Funding Italy” folytatásaként online aukciót szervez „KORONA / ÉKSZER – Aukció a gyermekekért” címmel, amely során kortárs magyar ékszertervezők – többek közt: Börcsök Anna, Cser Boglárka,

Darányi Piroska Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Gera Noémi, Horányi Kinga, Kecskés Orsolya, Király Fanni, Kiskéry Dániel, Kovács Rita, Neuzer Zsófia, Primusz Ildikó, Szilágyi Sapi, Tengely Nóra, Varga Gábor János, Vékony Fanni által felajánlott egyedi művek kerülnek árverésre.

Az esemény célja, hogy a koronavírus által még inkább nehéz sorba került gyermekek életkörülményein segítsen. A szervezők a befolyó összegből három, olyan gyermekekkel foglalkozó alapítványt, illetve összefogást kívánnak támogatni, amelyek célzottan tudják célba juttatni a rászorulóknak szánt élelmiszert vagy oktatási eszközöket.

Az aukció lefolyása a már említett olasz, illetve az őket követő portugál-spanyol minta alapján történik. A szervezők a meghívott alkotók felajánlott ékszereit (képekkel és induló licittel ellátva) a szervezők kimondottan erre az eseményre létrehozott Facebook csoport oldalán osztják meg, a licitálók pedig a poszt alá kommentben írhatják oda felajánlásaikat.

Részletes leírás: https://www.ekszerekejszakaja.com/

A licitet az nyeri, aki a legmagasabb összeget ajánlja az aukció lezárulásáig, azaz

2020. május 16. 20.00-ig.

Az esemény teljes időtartama: 2020. május 11-16.

A szervezők az aukció teljes körű lebonyolítását karitatív módon vállalják, így a befolyt összeg 100%-ban a támogatandó szervezetekhez kerül.

Az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői csapata reméli, hogy adománygyűjtő kezdeményezésük eredményesen zárul, és nagy sikerrel hálálja meg a belefektetett munkát.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkotók nagylelkű felajánlásaiból nagyon izgalmas aukciós anyag állt össze, amelynek köszönhetően jelentős összeggel tudták támogatni az általuk kiválasztott szervezeteket. A szervezők nagyon bíznak a magyar alkotókban, hogy ők is a jó ügy mellé állnak és egyedi ékszereikkel segítik az aukciót.

Szervezők:

Börcsök Anna, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia, Tengely Nóra

Ékszerek Éjszakája Budapest: https://www.ekszerekejszakaja.com/

FISE: https://www.fise.hu/www/bemutatkozas)

A három támogatható alapítvány/összefogás:

Az „Ablak a padra” kampányt a Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület közös programcsapata, a Láncreakció indította a Láthatatlan Tanodával és az aHang platformmal partnerségben. Az akció célja, hogy tanodákon és közösségszervezőkön keresztül digitális eszközöket juttasson azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik megfelelő gép és internetelérés híján kiszorulnak az oktatásból. Az Ablak a padra laptopokat, tableteket, valamint pénzadományokat gyűjt a digitális eszközök megvásárlására. https://www.ablakapadra.com/

Az Igazgyöngy alapítvány sokrétű tevékenysége első sorban a periférián élő gyermekek, fiatalok felé irányul. Hosszú távú küldetésük között szerepel az esélyteremtés, felzárkóztatás, önállóságra való nevelés. Gondos munkájuknak köszönhetően kiemelkedő sikereket érnek el a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésben, művészeti képzésében ugyanúgy, mint a mélyszegénységben élő családok életkörülményeinek javításában. https://igazgyongyalapitvany.hu/rolunk/

A „Még egy falat” elnevezésű pénzgyűjtő kampányt a Civil Kollégium Alapítvány, az Esély Labor Egyesület, valamint az aHang kampányplatform indította a szegregátumokban élők megsegítésére. 12 településre helyi közösségszervezőkön keresztül juttatják el a befolyt pénzből vásárolt élelmiszereket és tisztítószereket, amelyek azért is jelentenek hatalmas segítséget a gyermekeket nevelő családoknak, mert az iskolák bezárásával csak napi egy tál ételhez juthatnak hozzá ingyenesen a hátrányos helyzetű gyermekek. https://ahang.hu/megegyfalat/

Az aukció menete:

az olasz, illetve az őket követő portugál-spanyol minta alapján történik.

Crown Jewels Funding Italy: https://www.facebook.com/groups/233067231199537/

Jewellers in AuCTION: https://www.facebook.com/groups/217545292827183/

Az Ékszerek Éjszakája Budapestről: Az ÉÉB egy évente megrendezésre kerülő programsorozat, melynek célja a magyar és nemzetközi kortárs ékszer népszerűsítése idehaza. A rendezvény hivatalos háttérszervezete a FISE, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület, mely több mint harminc éve segíti a magyar iparművészek munkáját, szakmai fejlődését.

Az elmúlt öt évet vizsgálva az Ékszerek Éjszakája Budapest programsorozat látogatottságát, ismertségét tekintve egy erősen felfelé ívelő tendencia rajzolódik ki, mind a szakmabeliek, mind az érdeklődők tekintetében, ezért a szervezők hisznek abban, hogy törekvéseik az emberek széles rétegeihez tud eljutni.

https://manakollekcio.myportfolio.com/