KórházSuli

Az emberek jók, csak kell nekik mutatni valamit, aminek értelme van!

A KórházSuli egyike azoknak a programoknak, amelyeket a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány védjegyével minősítette, népszerűsítésre felkarolt. A kezdeményezés egy fájdalmas, nehéz helyzetről és az arra adott válaszról szól. Tartósan beteg gyermekekről, akik kórházban vagy az otthonukban, a világtól elszigetelve élnek. A sokszor hónapokig, sőt végeláthatatlan ideig egyedül a gyógyulás fontos, s ehhez képest minden elveszti jelentőségét: az iskola, az osztály, a tanulás, egy idő után a barátok, a kortársak. Csakhogy sokszor éppen ezek a külső keretek segítik a felépülést, mert egy-egy órára, néha csak egy pillanatra, de mégis kapaszkodni lehet a kinti valóságba, ahol minden rendben van, ahol nincs fájdalom, orvos, gyógyszer, aggódás, csak az „egyszerű” élet. Karácsony küszöbén, a KórházSuli kerekasztalánál a beteg gyerekek tanítását megszervező civil mozgalom két mozgatórugója és a budapesti Eötvös József Gimnázium diákjai – vagy ahogyan ők nevezik magukat, a Kommandósok – meséltek, hogyan változtatta meg az életüket az a sok beteg gyerek, akikért önzetlenül dolgoznak.

Egy 2014-es évi adat szerint Magyarországon 1500 gyerek szorul tartós betegápolásra, ők magántanulóként követik az iskolai tananyagot. Habár a jogszabály szerint heti 10 órában az iskoláknak biztosítani kellene számukra a tanítás feltételeit, a valóság az, hogy kevesen tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Sokszor nincs pedagógus, aki ki tudna járni a gyerekhez, de az is gyakori eset, hogy a gyerek állapota nem teszi lehetővé a rendszeres tanulást, a találkozást a pedagógussal. Sajnos a szülők sincsenek tisztában azzal, hogy mi jár a beteg gyereknek és mi az, amit kérhet az iskolától. A KórházSuli ezt a hiányt akarja pótolni, amikor középiskolások, egyetemisták és felnőtt önkéntesek segítségével biztosítja a rendszeres tanulást, a kapcsolattartást a beteg diákokkal.

„A semmi felé vezető utat soha nem szereti az ember, de ha van út, ami a semmiből vezet valahová, azon szívesen elindulnak, még akkor is, ha ott sok feladat vár rájuk” – ezzel magyarázza a mozgalom gyorsan növekvő népszerűségét Tóthné Almássy Monika, aki kórházpedagógusként látta, hogy milyen súlyos következményekkel jár, ha a gyerek hosszú ideig kimarad az iskolából. Néhány évvel ezelőtt indult az önkéntes munkán alapuló rendszer, amely nem engedi a beteg gyerekeket kiesni az iskolából, elszakadni a diáktársaktól. Azóta folyamatosan fejlődik, finomodik, amihez sok munkát tesz Berczelédi Réka kémia-biológia szakos tanár. Réka 3 éve koordinálja az iskolai közösségi szolgálatot az Eötvös József Gimnáziumban, ezen keresztül ismerte meg Monit és a civil kezdeményezést. Úgy látja, a KórházSuli és az önkéntes munka szépen lassan megfertőzi a kollégákat, a diákokat, és ez az egész már sokkal többről szól, mint a beteg gyerekekről. Szól lehetőségekről, vállalkozásról, sokszor a határok áttöréséről, a közös munka öröméről, önismeretről.

„Mindig féltem attól, hogyan tudok jól reagálni, ha betegséggel, beteg gyerekkel van feladatom, de amikor Monival megismerkedtem, és elmentünk a Heim Pál Kórházba, akkor azt éreztem, hogy mindent meg kell tennem értük. És az rendkívüli érzés, hogy nemcsak álmodozunk, hanem valóban lehet segíteni. A másik élmény, amit a KórházSulitól kapok, az magamról szól. A tágabb baráti körben volt egy beteg kisfiú, aki agytumorban meghalt 2015-ben. A búcsúztatásakor tettem egy fogadalmat, hogy mostantól még többet akarok tenni a beteg gyerekekért. Azt sem gondoltam korábban, hogy kémia-biológia szakos tanárként szervezetfejlesztéssel, közösség építéssel, digitális platformok alkalmazásával fogok foglalkozni, azt meg pláne nem, hogy a diákjaimmal. Mert most ez történik, együtt járunk tárgyalásokra, a diákjaimmal együtt szervezzük a konferenciákat. A diákok a társaim ebben a munkában.” – meséli Réka élményeit, tapasztalatait.

A KórházSuliban minden önkéntesnek megvan a maga feladata, amiért csakis ő felel. A középiskolások a beteg gyerekek számára tananyagot fejlesztenek. Amikor érkezik egy speciális, a beteg gyermek igényeire szabott kérés, beindul a gépezet, a kis csapatokban dolgozó segítő diákok előveszik a megfelelő tankönyveket, közelebb hozzák a tananyagot, de úgy, hogy elrejtenek a leckében néhány személyes biztató szót, fotót, néha filmet készítenek, hogy kedvet csináljanak a toldalékokhoz, a kétismeretes egyenletekhez. Az egyetemisták személyesen is találkoznak a beteg gyerekekkel, de ezt megelőzi egy felkészülés, hiszen fontos, hogy a segítő és a beteg egyaránt pozitív élményként élje meg a találkozást.

„Az, hogy ez az egész növekszik, az is benne van, hogy érdekli az embereket. Bár sokan mondják, hogy rohanunk és nincs időnk semmire, ez nem egészen így van. Van érdeklődés, az emberek örömmel csatlakoznak hozzánk, szánnak időt a segítségre.” – mondta örömmel Szepessy Dávid, önkéntes.

Ferenczi Bálint is KórházSuli önkéntes, ő így fogalmazott: „Segíteni az elesetteken nem is annyira nehéz. Bele kell fektetni energiát, de ha valaki akar valamit, azt könnyen el lehet érni. Vannak olyan sztereotípiák, hogy az emberek fásultak, hogy semmi sem érdekli őket, de én pont az ellenkezőjét látom. Talán az önkéntesség kezd beépülni a köztudatba, a társadalomba.”

Az Eötvös József Gimnáziumban tanulnak a KórházSuli első önkéntesei, a Kommandósok, ők azok, akik tanáraik segítségével szervezik és fejlesztik tovább a mozgalmat, konferenciát tartanak, tárgyalnak, és igen, tanítják a tanáraikat. A közelmúltban az általuk használt tananyagfejlesztő rendszerről tartottak a tanároknak egy tanfolyamot.

„Nekem az egész tevékenységről az a kép jut eszembe, amikor bedobunk egy tóba egy kavicsot és az elkezd egyre nagyobb köröket maga körül rajzolni. A KórházSulival azt élem meg mostanában, hogy aki erről tudomást szerez, az beáll közénk. Diákok és felnőttek, ismeretlenek és ismerősök áldozzák az idejüket a mi ügyünkért, ami az ő ügyükké is válik. Annyi jó embert ismerünk meg és mindez erősíti a hitemet abban, hogy az emberek jók, csak kell nekik mutatni valamit, aminek értelme van. Szinte alig találok szavakat, hogy mennyire megható az önfeláldozás, amit tapasztalok magunk körül. Ahogyan Réka, úgy én is tanár végzettségű ember vagyok, ehhez képest rengeteg dolgot kell csinálnom, ráadásul hibátlanul. A növekedéssel együtt nekünk meg kell maradnunk annak, amik vagyunk: hitelesnek, személyesnek, szerethetőnek, olyannak, amelyben minden egyes szereplő azt érzi, hogy személy szerint neki jó, amit csinál.” – összegezte a KórházSuli jelenlegi helyzetét Tóthné Almássy Monika.