Körbeutazza a világot a Nemzet Szépe

A Nemzet Szépe szépségverseny első magyar koronázott királynője, Dr. Özer Nóra lett a verseny nemzetközi változata, a Miss Nation nagykövete. A budapesti lány ennek kapcsán utazza körbe a világot, élményeiről és tapasztalatairól pedig a közösségi médiás felületein számol majd be.

Az első magyar tulajdonú nemzetközi szépségverseny, a Miss Nation fő irányadója a természetesség: a lányok csak szilikon, plasztikáztatás, piercing és tetoválás nélkül nevezhetnek a megmérettetésre. Emellett fontosnak tartják a nemzetek értékeinek bemutatását, és ezáltal gazdasági kapcsolatok kialakítását.

A verseny után már 16 országból érdeklődnek a világ minden pontjáról, a koordinációban pedig ezentúl komoly szerepe lesz az itthon Nemzet Szépeként megrendezett szépségverseny 2016-os, első koronázott királynőjének, Dr. Özer Nórának is, aki 2018-tól már hivatalosan a Miss Nation nagyköveteként képviseli a versenyt.

“Nagyon értékesnek és tisztának tartom a Nemzet Szépe gondolatait. Végre egy olyan szépségverseny, ahol a természetes szépséget helyezik előtérbe és nem a “csináltassuk meg az arcunkat ugyanolyan trendivé” külsőt. Indonézia, India, Jamaika, Görögország, Nigéria és még sorolhatnám az országokat, hiszen közel 16 országban van ott a Miss Nation mint potenciális rendezvény. Hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy a Miss Nation nagykövete lehetek. Számomra ez nagyobb dolog, mint egy világversenyen nyerni, hiszen ez nemcsak egy évre szól. Ezúttal is szeretném megköszönni Felleg Vivien versenyigazgatónak a felkérést” – mondta Dr. Özer Nóra, aki új megbízása miatt nagyon sokat fog utazni.

“Egy nagyméretű világversenyről van szó és minden érdeklődő országba el fogok látogatni. Az útjaimról folyamatosan posztolok majd a Facebook-oldalamon és az Instagramon, így próbálom majd bemutatni az országot és az embereket, legfőképpen annak fényében, hogy hogyan viszonyulnak ők egy szépségversenyhez, illetve a nők természetes szépségének fontosságához” – tette hozzá a diplomás szépségkirálynő.

Dr. Özer Nóra tavaly ügyvédként doktorált a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, jogi végzettségét pedig új pozíciójában is tudja majd alkalmazni, hiszen feladatai között szerepel a nemzeti versenyek képviselőjével való tárgyalás és egyeztetés és a velük való szerződéskötés is.

“Szerintem egy ilyen nagyméretű feladatot a jog világában jártas személy könnyebben tud ellátni, így ez is lehetett  az egyik ok, amiért rám esett a választás. Nem csak a munkám lesz a franchise-szerződések elősegítése, hanem a szívügyem is. Nemcsak mint a Miss Nation nagykövete szeretném azt, hogy minden országba eljusson a Miss Nation világverseny híre, hiszen akkor nem tudnék 110%-osan teljesíteni, hanem mint Dr. Özer Nóra is teljes szívemből szeretném és ez az, ami valójában a fontos! Célom, hogy a jövő generációjának a Miss Nation mutasson példát és azt kövessék a fiatalok” – tette hozzá Dr. Özer Nóra.