Újra Bakáts Feszt Ferencvárosban

Kulturális fesztivál Ferencváros szívében

A tavalyi évben rendezték meg először a ferencvárosi Bakáts téren és környékén a Bakáts Fesztet, mely rögtön első alkalommal teltházzal zajlott. A rendezvény programja széles palettán mozgott: a klasszikus zenétől az operán át a jazzig, a zenén és táncon kívül pedig a humor, bor és gasztronómia is jelen volt a négy napon. A szervezők célja ezt idén tovább bővíteni, színesíteni: ennek fényében állt össze a 2017. augusztus 24-27 között megrendezendő második Bakáts Feszt programja.

A helyszín a Bakáts tér, a Bakáts utca, a Ráday utca és a Kálvin-udvar.

A Bakáts téren található Nagyszínpadon csütörtök este fellép a magyar autentikus zenét, a francia manouche swinget és sanzonok világát a tangóval és jazzel vegyítő Swing à la Django. Pénteken az Egyesült Királyság egyik vezető ifjúsági zenekarát, a 19-20. század szimfonikus műveit feldolgozó 85 tagú Ealing Youth Orchestra-t, és az Oscar-díjas „Mindenki” című kisfilmben szereplő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusát láthatják. Emellett bemutatják Kodály: Székelyfonó című daljátékát, Cakó Ferenc, Arany Medve-díjas művész élő homokanimációjával (közreműködnek: MÁV Szimfonikus Zenekar, Honvéd Férfikar, Misina Néptáncegyüttes), záró produkcióként pedig Mozart: Figaro házassága című operájából ad elő részleteket Rost Andrea, Kálnay Zsófia és ferencvárosi székhelyű Concerto Budapest közreműködésével.

A Bakáts utcában helyet kapó Jazz Színpad műsorában a The Americana Project koncert nyitja a programot Zséda vendégszereplésével; Sándor György „humoralista” estjét hallgathatjuk és nézhetjük meg; a Jazzation, Magyarország első számú jazz-acappella együttese mutatja meg fantasztikus énektudását; az Oláh Dezső Trió Kodály és Bartók műveit dolgozza fel; Berecz András mesél, valamint Malek Andrea és az Octovoice kalauzol a jazz, a swing és a rhythm & blues műfajaiba.

A Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban Kodály: Missa Brevis-ét adja elő az Ars Nova Sacra Énekegyüttes.

A Kálvin-udvar ad majd helyet a színházi előadásoknak, melyek közül első este Ferencváros testvérvárosa, Királyhelmec színjátszói mutatják be Békés Pál: A női partőrség szeme láttára című komédiáját, majd másnap HOBO-Viszockij: Ballada a két sebzett hattyúról című zenés játékát tekinthetik meg az érdeklődők. A másik két előadás a Pinceszínház repertoárjából érkezik: Spiró György „PRAH” című komédiája és Háy János „A Gézagyerek” című szatírája költözik egy estére a szabad ég alá.

A gyerekekre is gondoltak természetesen a szervezők. Őket a ferencvárosi Pinceszínház és a Karaván Színház Lázár Ervin: Négyszögletű Kerek Erdő című közös előadása; Veronaki, azaz Tarján Veronika koncertje; Zalán Tibor: Rettentő görög vitéz című antik mesejátéka (a Stúdió K Színház előadása) és a Brassium Fúvósegyüttes gyerekkoncertje szórakoztatja majd.

Egyéb programok:

A Bakáts téri Házasságkötő teremben a 225 éves Ferencváros történetét bemutató kiállítás látható majd 4 napon át. A nagy sikerrel futó Ferencvárosi Helytörténeti Séták szintén a 225 év tematikáját követve kalauzolnak több útvonalon is. Ritkán látott – természetesen helyi kötődésű – filmeket vetítenek a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben és a Ráday utcai DocuArtban. A Ráday utcában rendezik meg a Nyitott Galéria képzőművészeti kiállítást, melynek célja a kerületben lakó vagy a kerülethez szorosan kapcsolódó művészek – festőművészek, fotográfusok, szobrászok – alkotásainak bemutatása. És természetesen idén is lesz Borutca és Gasztroplacc a Bakáts utcában és a Bakáts téren ízletes ételekkel, finom borokkal, és az V. Ferencvárosi Nyílt Lecsófőző Bajnokság és Lecsókóstolóval.

Jegyértékesítési információk:

A fesztivál kiemelt programjaira jegyek a jegy.hu országos hálózatán és a Bakáts téri INFÓPONT-ban vásárolhatók. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A többi program ingyenes! A Székelyfonóra szóló jegy magában foglalja a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa 20 órai műsorát is.

További információ: www.bakatsfeszt.hu