Töretlenül növekszik a budapesti karácsonyi vásárok nemzetközi népszerűsége

A tél beköszöntével Európa-szerte megnyíltak az egyre szélesebb közönség által látogatott karácsonyi vásárok. December közepére a vásároknak otthont adó terek zsúfolásig teltek a karácsonyi hangulatra vágyó vendégekkel.

Méltán híres a bécsi-, a prágai-, a kölni vásár is, azonban egyre nagyobb népszerűségnek örvend több budapesti helyszín is. Az immár 20 éves Vörösmarty téri adventi forgatag már 2013-ban első helyen állt a Sunday Times top hatos rangsorában, a Szent István Bazilika előtti téren tartott rendezvény pedig már tavaly is második helyezést ért el, idén pedig European Best Destinations független utazási portál szavazásán 39 448 voksot kapva első helyen végzett. Joggal lehetünk büszkék színvonalas adventi vásárainkra, melyek nemcsak a helyi lakosok számára varázsolnak karácsonyi hangulatot, de a turizmus fellendülésében is nagy szerepet játszanak.

A nemzetközi érdeklődés sok előnnyel, de néhány hátránnyal is jár: az árak sajnos idén sem csökkentek, nem túlzás azt mondani, hogy európai színvonalúak, a tömeg pedig a kényelmetlenségek mellett biztonsági kérdéseket is felvet. Sajnos szinte mindenki hallott a 2016-os berlini- és a tavalyi strasbourgi tragédiákról, részben ezek miatt nemzetközileg minden városban fokozottan figyelnek a biztonsági óvintézkedésekre.

A már említett berlini merénylet egyre hatékonyabb és kreatívabb megoldások szükségességét hívta elő; Németországban már bevett szokás járműakadályokat elhelyezni a nagyobb rendezvények köré, így téve lehetetlenné az illetéktelen járműforgalmat és az ebből fakadó veszélyeket. Kassel városában a karácsonyi vásárban már a Hörmann új típusú forgalomkorlátozó rendszerének az OktaBlock TR poller segítségével vigyáznak a látogatók biztonságára. Az eszköz megfelel a rendőrség nemzetközi előírásainak is.

Fontos szempont viszont az is, hogy az ünnepi hangulatot az óvintézkedések mellett is megőrizzük, és ne kapjanak a vásárok erődítmény jelleget. Szükséges, hogy a járműakadályok és egyéb biztonsági intézkedések feltűnés nélkül illeszkedjenek a rendezvény koncepciójába és ne keltesnek fenyegető hatást.

A téli hangulatot nem csak karácsony előtt élvezhetjük a több helyszínen fellelhető forgatagokban: a vásárok többsége egészen január elsejéig várja a látogatókat, így a karácsonyi ünnepek után is kiváló programként szolgálhatnak az egész családnak.