Szövetséget kötött a Sopron Bank Burgenland és a Cofidis

A megállapodásnak köszönhetően a francia hátterű cég egyes személyi kölcsön konstrukciói már hagyományos módon, 13 bankfiókban váltak elérhetővé.

Stratégiai együttműködést kötött a Cofidis Magyarországi Fióktelepe és a Sopron Bank Burgenland Zrt., amelynek eredményeként a Dunántúl egyik legnagyobb regionális bankhálózatánál is igényelhetővé váltak a személyi kölcsöneiről ismert pénzintézet szolgáltatásai. A jelentős ügyfélkörrel rendelkező Sopron Bank Burgenland dunántúli és budapesti fiókjaiban ennek köszönhetően már személyes ügyintézés keretében is elérhetőek a korábban elsősorban online és telefonos csatornákon forgalmazott személyi kölcsön konstrukciók.

Érezhetően megugrott a személyi kölcsönök iránti igény. Az MNB szeptemberi adatai szerint1 a 2017-es évben az új személyi kölcsön folyósítások összvolumene több mint 50 százalékkal emelkedett. Annak érdekében, hogy még szélesebb kör számára legyenek elérhetőek szolgáltatásaink, kibővítettük az alapvetően távértékesítésre épülő modellünket, aminek köszönhetően immár nem csak virtuális csatornákon léphetnek velünk kapcsolatba az emberek.” – mondta el Holló Bence, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének ügyvezetője.

A Sopron Bank Burgenland számára komoly előrelépés a megállapodás. Nagyon sok ügyfelünk érdeklődött személyi kölcsönök iránt. A két cég együttműködésének köszönhetően a jövőben számukra is széleskörű megoldást tudunk kínálni. A Cofidis a hazai és nemzetközi pénzügyi világ kiemelkedő, megbízható szereplője, emiatt örülünk, hogy termékeivel a mi portfóliónk is bővül.” – tette hozzá Jó Róbert, a Sopron Bank Burgenland Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Az ausztriai GRAWE Bankcsoporthoz tartozó Sopron Bank Burgenland 13 bankfiókjában a francia gyökerű Cofidis Megújuló Hitele illetve Fapados Kölcsöne igényelhető. A regionális hitelintézet végzi az értékesítést, a kérelmek rögzítését és az előminősítési feladatokat. A végleges hitelbírálatot és a mögöttes banki rendszereket pedig a Cofidis biztosítja, ahol 8 százalékos hitelkihelyezési volumen növekedést várnak a 2018-as évre, amelyhez ezen szövetség is hozzájárul.