Szőnyi Ferenc Svájcban is megmutatta, milyen a magyar vasakarat

Szőnyi Ferenc elképesztő távú futóversenyek teljesítésével és győzelmével került be a köztudatba. Júniusban – megismételve tavalyi sikerét – másodjára is megnyerte a The Hell Race 480 kilométeres futóversenyt, augusztusban pedig Svácjba indult, hogy ismét letegye névjegyét Buchsban.

 

19 kilométer úszás, 900 kilométer biciklizés és 211 kilométer futás – ez várt Szőnyi Ferencre az augusztus 23-30 között zajló Swissulta ötszörös ultratriatlon versenyen. A megmérettetésre összesen 6 bátor atléta jelentkezett, akiknek 153 órája volt teljesíteni a távot. A Racemachine becenevet méltán viselő Szőnyi 98 óra 29 perces idővel elsőként ért célba a mezőnyből. Feri tavaly már teljesítette ugyanitt a tízszeres távot, így a szurkolóknak nagy bizodalma volt abban, hogy sikerrel jár a világbajnok. Az önmagában is nagyon nehéz és megterhelő versenyt tovább nehezítette a viharos időjárás, illetve a biciklizés miatt kialakult térdfájdalom, ám Szőnyi mégsem ezen okokból állt meg a verseny felénél. Az ok, amiért megpihent 54. születésnapja volt, amelyről a szervezők és versenytársai is megemlékeztek.

 

Sokakban felmerül a kérdés, hogyan csinálja Szőnyi, hogy egymás után teljesít ilyen komoly versenyeket.

 

„Egy nagyon kedves barátom mondta egyszer, hogy 50 fölött mi már nem állunk meg. Én azt gondolom, hogy ezt annyival ki kell egészíteni, hogy egy-egy nagy verseny után azért kellő időt kell hagyni, hogy a testünk visszanyerje az elvesztett energiákat. A folyamatos edzésben tartás persze elengedhetetlen, aztán persze ott van a mentális felkészülés. Össze kell rakni a sok pici láncszemet, hogy összeálljon egy egésszé – csapatostól, energiástól, képességestől. Ez egy nagyon nagy dilemma, hogy össze tud-e állni ez a nagy kártyavár. Mert a kártyákból lehet szép nagy várat építeni, de legtöbbször csak lapok. Én ezeket a lapokat mindig igyekszem összerakni, hogy egy évben 1-2 alkalommal sikerüljön egy szép nagy kártyavárat építeni, és így az ilyen horderejű versenyeket végig tudjam csinálni.” – adta meg a választ Szőnyi Ferenc.