A siketek jelet adtak

Társadalmi befogadás a jelnyelven át

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége a Siketek Világszövetségével (World Federation of the Deaf, WFD) közösen „Társadalmi befogadás a jelnyelven át” címmel szervezett konferenciát, amelyen 83 ország mintegy 700 résztvevőjét látta vendégül Budapesten. Az konferencia ünnepélyes záróeseményén Orbán Viktor miniszterelnök, az esemény fővédnöke, bejelentette, támogatja a WFD kezdeményezését, hogy nemzetközi világnapja is legyen a jelnyelvnek.

A SINOSZ és a WFD jelentős kormányzati támogatással megvalósuló eseményének megnyitóján Balog Zoltán, miniszter kijelentette, hogy a „jelnyelv a híd, kapocs a siket és a halló emberek között, amely segíthet a siketeknek bekapcsolódni a mindennapokba”, ezért külön gratulált a SINOSZ kezdeményezéséhez, melynek köszönhetően – a jelnyelvi törvény évfordulójára emlékezve – november 9-ét a magyar jelnyelv napjának nyilvánította az Országgyűlés.

A konferencia záróeseményén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke elismerésre méltónak tartotta a siketek azon törekvéseit – amely a nemzetközi konferencia elsődleges célja is volt –, hogy a jelnyelvet a világban mindenhol elismerjék és elősegítsék a jelnyelv jelenleginél jóval szélesebb körű használatát, hiszen a siketek társadalmi befogadása csak akkor lehetséges, ha a jelnyelv hivatalosan is elismert és az élet minden területén használható lesz. A miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország támogatja a Siketek Világszövetségének (WFD) kezdeményezést, hogy nemzetközi világnapja is legyen a jelnyelvnek.

Kósa Ádám, a fennállásának 110. évfordulóját ünneplő SINOSZ elnöke elmondta, hogy a résztvevők a konferencia előadásai és panel-beszélgetései során megismerhették és bővebb betekintést nyerhettek a konferencia főbb témáiba, kezdve a bilingvális oktatástól, a jelnyelv a családban és siket munkavállalók munkaerőpiaci integrációján át egészen a kommunikáció akadálymentesítése érdekében történő korszerű technológiák és megoldások bemutatásáig.

110 éve a siketek és nagyothallók érdekeinek védelmében

A SINOSZ fennállásának 110. évfordulójának alkalmából szervezett ünnepségén közel 2000 magyar és nemzetközi résztvevőt látott vendégül a MoM Sport- és Rendezvényközpontban.

Áder János, köztársasági elnök a helyszínen köszöntötte az esemény résztevőit, ahol elmondta, hogy „a SINOSZ megalapítása óta eltelt száztíz év alatt tevékenységének köszönhetően egyre több és több akadályt sikerült leküzdeni. Érdekvédő munkájuk visszaköszön a társadalmi szemlélet változásaiban, közösen vallott értékrendünkben, cselekedeteinkben.”

Kósa Ádám, a SINOSZ elnöke szerint Szövetség céljai és feladatai nem csökkentek, de eddig is sok rengeteg sikert értek el, legyen szó a munkahelyteremtésről, szakképzésekről, infókommunikációs akadálymentesítésről. Hangsúlyozta, hogy továbbra is kiállnak a siketekért és nagyothallókért, családokért, a jelnyelv szélesebb körben történő használatáért. Külön köszöntötte a WFD képviselőit, akik azzal, hogy itt Magyarországon szervezték meg a III. Nemzetközi Konferenciájukat, elismerik a SINOSZ eddigi tevékenységét és törekvéseit.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) honlapja elérhető a www.sinosz.hu címen, de kérjük, látogasson el a Szövetség hivatalos Facebook oldalára is.