Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

A közel negyedmillió kedvelés félmillió forintot hozott a tatabányai menhelynek

Három fiatal kezdeményezésére egy hét alatt 243 000 lájk gyűlt össze a Diego Vértesszőlős Facebook oldalán, amelyhez az áruház vezetője és a cég központja is csatlakozott, hogy a kedveléseket anyagi támogatásra fordítsák. Az 500 000 forint adományt – amelyet elsősorban a sérült kisállatok élelmezésére, gyógyítására költenek – ma délután adják át a tatabányai Tappancs Állatotthonnak.

Három vértesszőlősi diegos fiatalember – Balázs Dániel, Köteles Imre és Wágner Dávid – július 13-án lájkgyűjtésbe kezdett a Facebookon. Ezt írták:  Segítsetek! A tatabányai Tappancs Állatotthon részére vásároltunk 50 kg eledelt! A főnök pedig annyi összeget adományoz az alapítványuknak, ahány lájk lesz ezen a fotón 7 nap alatt! Mi pedig kapunk tőle +2 szabadnapot ajándékba! Like és oszd meg!

Látva a felhívás nemes célját, a cég központjában úgy döntöttek: a “diegos fiúk” ötletének és az áruházvezető privát csatlakozásának elismeréseként az ügy mellé állnak. Akárhány lájk lesz, annak forintosított összegét megduplázzák, vagyis kiegészítik félmillió forintra. A támogatást ma adják át az alapítvány telephelyén – amit élőben, a Diego Vértesszőlős Facebook oldalán lehet nyomon követni (live streem, 17:45-től).

Rendkívül hálásak vagyunk a példaértékű kezdeményezésért. Az adományt – a jelenleg hetven – négylábú lakónk élelmezésére és a beteg kutyusok, cicák gyógyítására fogjuk fordítani. A felhívás a kultúrált és felelős állattartásért folytatott küzdelmünkben is segít bennünket, hiszen ma az országban egymillió kutya és hárommillió macska kóborol, a kisállatok legalább fele pedig nincs beoltva és chippel ellátva” – nyilatkozta a Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat vezetője, Zsigáné Marosi Éva. Majd hozzátette: sok a súlyosan sérült, csonttörött eb, akik közül mindössze 2-3-nak a műtéti gyógyítására lehet elegendő ez a közösségi összefogásból eredő, jelentős támogatás.

Meglepő statisztika >>>

 

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .