A Mastercard idén is keresi az év kereskedőjét

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni „Az Év Kereskedője 2017” versenyre, amelyet második alkalommal hirdetett meg a Mastercard. A rangos elismerésért ezúttal is azok a kereskedők szállhatnak versenybe, akik eredeti és különleges megoldásokban gondolkoznak, nyitottak az innovációra és céljuk, hogy minden tekintetben többet nyújtsanak a vásárlóknak.

Nagy sikerrel debütált tavaly „Az Év Kereskedője” verseny, amely azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet az eredeti és különleges, ügyfélközpontú kereskedői megoldásokra, valamint inspirálja a fejlesztéseket, bővítéseket és elismerésben részesítse Magyarország legjobb kereskedőit. Tavaly öt kategóriában mintegy 50 pályázat érkezett, melyekből hét fős független szakmai zsűri választotta ki a legkiemelkedőbbeket.

Az elmúlt év tapasztalatait összegezve a szervezők idén 3+1 kategóriában hirdettek versenyt. A kereskedők a “Legjobb ügyfélélmény“, a “Legjobb multichannel értékesítés” és a “Legjobb mobil app digitális fizetéssel” címért pályázhatnak. A három kategória bármelyikében versenyző kereskedők pályázatai közül az abszolút első díjat, „Az év kereskedője” elismerést a legkiemelkedőbb megoldás kapja. A zsűri értékelési szempontjai közül az eredetiség és a hatékonyság mellett a következetes és koherens kivitelezés, a kreatív kommunikáció, valamint az adott megoldásban rejlő fejlesztési, bővítési lehetőségek vannak fókuszban. A fődíjért folyó versengésben minden befogadott – tehát hiánytalan és érvényes – pályázat automatikusan részt vesz.

A szakmai díj támogatója a Mastercard. A fizetéstechnológiai vállalat Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója, Eölyüs Endre a versennyel kapcsolatban elmondta:

A Mastercardnál úgy látjuk, hogy a fogyasztók számára egyre fontosabb, hogy a vásárlásaik során a lehető legjobb élményben legyen részük, és ebben a kereskedőknek elévülhetetlen szerepe van. Az év kereskedője verseny azokat a vállalkozásokat szeretné segíteni, akik a vásárlók érdekében kényelmes és egyszerű megoldásokkal rukkolnak elő, miközben innovációban és egyedi megoldásokban is gondolkoznak. Reméljük, hogy ezzel a versennyel nem csak jutalmazhatjuk ezeket a kereskedőket, de egyre inkább felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy ez az újító és vásárlócentrikus szemléletmód a záloga a hosszútávú fejlődésnek is.”

A versenyre 2017. augusztus 31-ig lehet jelentkezni. A pályázat az erre a célra fejlesztett honlapon (www.azevkereskedoje.hu) nyújtható be írásban, max. 5 oldal terjedelemben, PPT prezentációként, max. 20 oldalon, illetve videón, ami nem hosszabb 5 percnél (feltöltési határ: max. 10 MB/doc). Vegyes vagy más, közismert technika (pl. fotófilm, prezi.com) alkalmazása is elfogadott, amennyiben az összességében nem lépi át az 5 perces időkorlátot. Az értékelés egyik szempontja a lényegre törő, könnyen megérthető pályázat, tehát grafikonok, táblázatok, folyamatábrák használata megengedett. A pályázatokat a szervezők alapvetően elektronikus úton, a honlapon feltöltve várják, de terjedelmi vagy egyéb okokból kifolyólag van lehetőség offline kiegészíteni a pályázatot – a szervezőkkel egyeztetett módon.

Az idei év legjobbjait a Business Days 2017 konferencián hirdetik ki Tapolcán 2017. szeptember 27-én, ünnepélyes díjátadó keretében. A kategóriák győztesei egy éven át (2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között) használhatják a „Az Év Kereskedője 2017” emblémát és megnevezést.

A verseny szervezője a Wonderduck Agency, szakmai partnere a Trade Magazin.

További információ: www.azevkereskedoje.hu