Kihirdették a Zepter 2016-os formatervezési pályázatának nyerteseit

Életem egyik fontos alapelve – amelyet úgy gondolom, a hozzám legközelebb állók is osztanak – hogy a mindennapi tárgyak formája legalább olyan fontos, mint a funkciójuk.”

Madlena Zepter

Az ArtZept Nemzetközi Formatervezői Pályázat alapítója

Az ArtZept keretében tavaly kereteket kellett tervezni a designereknek,

magyar tervező is díjazottak között van

A 13. ArtZept Nemzetközi Formatervezői Pályázat 2016. évi témája, a KERETEK MŰVÉSZETE, igazán próbára tette a 3 kontinensről és 15 országból származó, összesen 140 pályázó kreativitását. A beküldött pályázatok újfent igazolták az ArtZept Nemzetközi Formatervezői Pályázatot alapító Madlena Zepter nemes küldetésének értékét: inspirálni a világ legtehetségesebb fiatal designereit és lehetőséget adni nekik, hogy szabadjára engedhessék kreativitásukat, hogy megérdemelt elismerésben részesüljenek, és hogy munkájuk egy szélesebb közönséghez is eljuthasson.

A pályázóktól asztalra, padlóra, vagy falra helyezhető kép-, fénykép-, és tükörkeretek design-terveit várták különböző perspektívákból megközelítve. A pályamunkák felhasználási területei és térbeli elhelyezkedésük sokszínű lehetett, és esztétikai értékeik pedig legalább annyira fontosak voltak, mint funkcionalitásuk. A pályaművek új, egyedi alkotások voltak, amelyek funkcionálisan és esztétikailag is kiemelkedő minőséget képviseltek.

A designkoncepciók számos újszerű ötletre épültek. A pályamunkákat élmények és tradíciók ihlették, a pályázók újraértelmezték a kereteket, mint az általuk körülölelt emlékek védelmezőit és kiemelőit. Néhány alkotó felhasznált technológiai újításokat, mások szinte lírikus, költői szemszögből értelmezték a pályázat témáját és műveik esztétikai, vizuális dimenzióit helyezték előtérbe, melynek köszönhetően asszociatív, érzéki, szenvedélyes alkotások születtek. A legjobb pályázatokban egyszerre öltöttek ezek testet. A pályázat zsűrije elismert szaktekintélyekből állt: Carla Tolomeo, a zsűri elnöke és világszerte elismert művész, Gordana Biba Marković művészettörténész és kritikus, Kosta Krsmanović iparművész, Carlo Magnoli művészeti vezető, valamint Réz András író és marketing kommunikációs szakember Milánóban gyűltek össze, hogy elbírálják a fiatal tehetségek pályamunkáit, hogy végül egyhangú döntéssel kihirdessék 2016-os ArtZept Nemzetközi Formatervezői Pályázat győzteseit.

A 10.000 €-s fődíjat megosztva, egyenrangú elismerés mellett az iráni Mohamadreza Shahmohamadi és a fülöp-szigeteki Richard Gabriel nyerték meg; a második helyezést egyenrangú elismeréssel a csehországi Luba Bakičová és a szerbiai Ana Mišović érték el, míg a harmadik helyezett a szerbiai Snežana Jeremić lett. Hartung Balázs Magyarországról különdíjban részesült.

A NYERTESEK:

Fődíj – 10.000 € megosztottan Mohamadreza Shahmohamadi (Irán) és Richard Gabriel (Fülöp-szigetek)

2. helyezett – 4000 € értékű Zepter termék, Luba Bakičová (Cseh Köztársaság) és Ana Mišović (Szerbia)

3. helyezett – 3000 € értékű Zepter termék, Snežana Jeremić (Szerbia)

A zsűri az alábbi pályázókat jutalmazta KÜLÖNDÍJJAL:

  • Predrag Lozaić, Szerbia

  • Alan Chin Che Hung, Kanada

  • Lubos Patak, Szlovákia

  • Hartung Balázs, Magyarország

  • Yuriy Hlobchak, Ukrajna

  • Rita Abou Harraj, Libanon

  • Nutsa Deetrashvili, Grúzia

  • Vesna Ilić Darijević, Tatjana Knežević, Szerbia

Néhány szó az ArtZeptről

Az AztZept Formatervezői Díj már több mint 10 éve ad lehetőségeket a feltörekvő tehetségeknek.

Az ArtZept:

  • elkötelezett a formatervezés magas színvonalának fenntartása mellett;

  • több mint 10 évnyi nemzetközi kreatív tevékenységet tudhat maga mögött;

  • több mint 1000 tehetséges új designer felfedezése köthető hozzá;

  • több mint 1000 művész sikeres karrierjéhez jelentett ugródeszkát;

  • több ezer magas szintű pályamunkát fogad a világ minden tájáról;

  • nemzetközi vándorkiállításokat szervez Moszkvában, Milánóban, Párizsban, Almatiban, Budapesten, Vilniusban, Kijevben, Pozsonyban, Bukarestben, Monte Carlóban, Bakuban, Ammanban, Bécsben, Tallinnban, Szófiában, Athénban, és Nizzában;

  • nemzetközi, világszerte elismert designerekből, építészekből, műkritikusokból, és művészekből álló zsűrivel rendelkezik;

  • pénzbeli nyereményeket és szélesebb körű elismerést kínál, ugyanakkor nincs nevezési díj;

  • eddigi 11 éves története során az izgalmas és kreativitást igénylő témáival hozzájárult a kortárs formatervezés történetének alakulásához: Kehely (2004), Asztali olaj- és ecettartó (2005), Snack tálak (2006), Edény fedővel (2007), Kekszes edény (2008), Tea két személyre (2009), Gyümölcstál (2010), Doboz mindenféle apróságoknak (2011), Főzőedény minden alkalomra (2012), Tálalótál és étkészlet halakhoz és tengeri ételekhez (2013), Kozmetikai üvegek és tégelyek (2014), Hozzunk fényt a világba (2015).

Az ArtZept Nemzetközi Formatervezői Pályázatot, Madlena Zepter alapította 2004-ben. A pályázat azóta a világ egyik legkiemelkedőbb formatervezői díjává nőtte ki magát. Az ArtZept nem csak azért jött létre, hogy új, fiatal formatervező tehetségeket ismertethessen meg a világgal és segítse szakmai érvényesülésüket, hanem egyúttal az is célja, hogy betekintést adjon a kreatív design aktuális trendjeibe. Ezen felül az ArtZept – mint világszerte ismert szponzora, a Zepter International – tevékenységén keresztül hidat teremt az üzleti élet és a művészet, a racionalitás és az érzelmek, valamint a funkció és a tartalom világai között. A művek mögött álló motiváció megértése, illetve a zsűri munkájába történő betekintés különösen gazdag inspirációt jelent a Zepter International számára, hiszen egy olyan vállalatról van szó, amely mélyen elkötelezett az olyan exkluzív, minőségi termékek kifejlesztése és előállítása mellett, amelyek emberek millióinak az életminőségét javítják.

A Zepter International vállalati filozófiájának alapvető elemévé vált, hogy termékei mind esztétikai, mind pedig funkcionális szempontból kiemelkedő minőséget képviseljenek. Az esztétikum és a funkcionalitás összhangja a Zepter-t a kortárs nemzetközi design egyik vezető trendformálójává emeli. A vállalat ebből az iránymutató pozícióból indította útjára a nagy elismertségnek örvendő nemzetközi eseményt, az ArtZept Nemzetközi Formatervezői Pályázatot, amely a világ ígéretes fiatal tehetségei számára kínál lehetőséget a formatervezés és a design területén. Európában nem sok vállalat van, amely hasonló elkötelezettséggel és anyagi forrásokkal támogat kulturális eseményeket. Az elsősorban a tehetséget, a kreativitást, a vállalkozó szellemet, és az energikus lendületet támogató ArtZept Nemzetközi Formatervezői Pályázat bizonyára maradandó nyomot hagy a kortárs művészet és formatervezés világában.