Ki lesz az Év Menedzsere 2017-ben?

A Menedzserek Országos Szövetsége ez évben is nyílt pályázatot hirdet Az Év Menedzsere 2017 és Az Év Fiatal Menedzsere 2017 cím elnyerésére. Az Év Menedzsere díj kiírására huszonnegyedik, míg Az Év Fiatal Menedzsere díjra tizennyolcadik alkalommal kerül sor az idén. 2016-tól Életműdíj is átadásra kerül. Az idei évben először a Volkswagen támogatásával egy új innovációs különdíj, a Kék Innovációs díj is átadásra kerül.

A pályázaton közvetlenül vagy közvetetten – mások általi előterjesztés, ajánlás alapján – azon magyar vállalatvezetők vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveznek azok a pályázók, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről 2017-ben az általuk vezetett vállalkozás által elért eredmény is tanúskodik. Jelölést/előterjesztést a MOSZ által felkért kamarák (Német Kamara, AmCham, Brit Kamara, JVSZ, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Jelölő Bizottság tagjai tehetnek.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 20.

A Menedzserszövetség elsődleges feladata, hogy segítsük a hazai cégvezetőket egy modern, európai vezetési kultúra kialakításában, ezáltal is növelve a menedzserek elismertségét. Ezt a leghatékonyabban úgy érhetjük el, ha követendő mintát adunk és évrőlévre megmutatjuk azokat a menedzsereket, akik munkájuk során komoly sikereket értek el vezetőként.”mondta el Szirmák Botond, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A négy arra legérdemesebbnek ítélt jelöltet – minden kategóriában – egy elismert szakemberekből álló jelölőbizottság választja ki. A jelölőbizottság tagjai Bod Péter Ákos elnökletével, Fekete István, Jaksity György, Mosonyi György és Szentkuti Gabriella.

A négy kiválasztott jelöltből a díjazottat a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással választja meg.

Az Év Menedzsere díj ünnepélyes átadására 2018. február 17-én, a Corinthia Hotel báltermében megrendezésre kerülő 24. Menedzserbál és Díjátadó Gálán kerül majd sor.

A tavalyi díjátadó gáláról szóló kisfilmet a következő linken tekintheti meg:

https://vimeo.com/210294338

A pályázati feltételek és a pályázat benyújtásának további részletei a Menedzserszövetség weboldalán, a www.menedzserek.hu/ Pályázatok menüpont alatt találhatók.

AZ Év Menedzsere Díj nyertesei

1995 – Sebesvári László, Petőfi Nyomda Kecskemét

1996 – Dr. Járai Zsigmond, MHB Rt.

1997 – Dr. Pongrácz Antal, Szerencsejáték Rt.

1998 – Fodor István, Ericsson Hungary

1999 – Straub Elek, MATÁV Rt.

2000 – Dr.Beck György, COMPAQ

2001 – Dr. Orbán István, EGIS Rt.

2002 – Fekete István, Henkel Magyarország Kft.

2003 – Terták Ádám, Ernst&Young Kft.

2004 – Csonka Tibor, Debreceni Hőszolgáltató Rt.

2005 – Takács János, Electrolux

2006 – Mosonyi György, MOL Nyrt.

2007 – Wáberer György, Waberer Holding

2008 – Dr. Ábrahám László, NI Hungary Kft.

2009 – Károlyi László, Legrand Zrt

2010 – Lepsényi István, Knorr-Bremse Kft.

2011 – Birgés Tibor, Ferro-Press Kft.

2012 – Zsuga János, FGSZ Zrt.

2013 – Kővágó-Laky Andrea, FORD Közép- és Kelet-Európai Kft.

2013 – Szirmák Botond, Provident Zrt.

2014 – Dr. Fábián Ágnes, HENKEL Magyarország Kft.

2015 – Futó Péter, FUTUREAL Zrt.

2016 – Váradi J. József, WizzAir Kft.

Év fiatal menedzsere díj

2000 – Dr. Palkovics László, Knorr-Bremse Kft.

2001 – Dankó József, Bramac Kft.

2002 – Pozvai Zsolt, Door Kft.

2003 – Bajnai Gordon, Wallis Rt.

2004 – Dorogházi Krisztina, MOL Nyrt.

2005 – Rudas Gábor, Klubrádió

2006 – Essősy Zsombor, MAPI

2007 – Dr. Oszkó Péter, Deloitte

2008 – Huszár Imre, Electrolux

2009 – Tibor Dávid, Masterpalst Group Zrt.

2010 – Lakics Péter, Lakics GépGyártó Kft.

2011 – Hernád Ágnes, Maersk Hungary Kft.

2012 – ifj. Bárány László, MasterGOOD Kft.

2013 – Nátrán Roland, EXIM Bank Zrt.

2014 – Szécsi Gabriella, BI-KA Logisztika Kft.

2015 – Várkonyi Balázs, Extreme Digital Zrt.

2016 – Árvai Péter, Prezi.com

Év Menedzsere Életműdíj

2015 – Mosonyi György, MOL Nyrt.

2016 – Dr. Beck György, Vondafone Zrt.