Jelentős tetőkárokkal búcsúzott az idei nyár is

Tíz évvel ezelőtt még csak a külföldi hírekből szembesültek a magyarok azzal, hogy milyen pusztításra képes a hirtelen feltámadó, lakott településre lecsapó nagy erejű vihar, amivel érkezik a tetőt letaroló szél, és az utcákon hömpölygő árvíz. Ma már az extrém időjárási viszonyok idehaza sem ismeretlenek. Sőt a hosszú távú előrejelzések alapján egyre szélsőségesebb meteorológiai jelenségekhez kell majd hozzászoknunk. Beszédes adat, hogy a Magyar Biztosítók Szövetségének jelentése szerint 2010 és 2016 között, a májusi-augusztusi időszakokra vetítve közel egymillió viharkárt térítettek meg a biztosítók több mint 73 milliárd forintértékben. Ez a szám azért is megdöbbentő, mert Magyarországon mintegy 4,4 millió lakóépületet tartanak nyilván, és ezek közül minden negyedikben keletkezett sérülés a viharok miatt az elmúlt hat évben. Az idei nyár sem lógott ki a sorból. Augusztusig országszerte mintegy százezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a több milliárd forintot elérő viharkárokról. Ahogy eddig is, most is a legnagyobb veszélyben a házak tetőzetei voltak. Emiatt is javasolja azt a svédacélból készülő tetőket és csarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno vezetője, hogy a tulajdonosok szakemberek megbízásával mérjék fel a tetőzet vihar utáni állapotát, és mielőbb végeztessék el rajta a javításokat, vagy a tető cseréjét annak érdekében, hogy az még évekig ellenállónak bizonyuljon a növekvő UV-B sugárzással és hőhatásokkal, a rendkívüli széllökésekkel, a jégverésekkel, vagy éppen a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esővel szemben.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a tető tartósságát együttesen három tényező határozza meg: a kiválasztott tetőfedő termék minősége (ami függ az alkalmazott alapanyag jellemzőitől és a gyártástechnológiától), a megfelelő műszaki tervezés, valamint a szerelés színvonala.

„ Egy alacsony minőséggel, kis anyagvastagsággal rendelkező terméknél a töredékére redukálódhat a várható élettartam. Már egy hevesebb vihar is tönkre teheti a kis terhelést elbíró burkolatot, ezért mindenképpen jobb minőségű tetőfedő anyagokat ajánlott használni az otthonunk biztonsága érdekében.” – hangsúlyozta Alyyan Nabeel, a Swedsteel-Metecno ügyvezető igazgatója. Hozzátette továbbá azt is, azért, hogy a tető tartósan a helyén maradjon még szélsőséges időjárási körülmények között is, a szereléshez felhasznált kötőelemek minőségére és pontos darabszámára is oda kell figyelni, mert hiába a minőségi burkolat, ha az nincs szakszerűen felrakva, felszerelve, akkor az ingatlan ugyanúgy veszélyben van, mint amikor gyenge színvonalú tetőtermékkel fedik be a házat.

Alyyan Nabeel szerint az extrém erejű viharok elvonulása után mielőbb szakemberrel kell felméretni azt, hogy a tetőszerkezet mennyire sérült és milyen terhelést képes elbírni. Ezek szemrevételezése, vizsgálata után lehet határozni arról, hogy a tetőn javítást, felújítást, vagy esetleg teljes cserét kell-e végrehajtani. Utóbbiak esetében a hagyományos kerámia- és betoncserepek mellett érdemes az idehaza egyre népszerűbbé váló cserepeslemezes megoldásokat is számba venni. Kiváltképp azért, mert ezek tömege töredéke, mindössze 10-15 százaléka a hagyományos cserepek önsúlyának, ami mindenképpen számottevő a tetőszerkezet teherbírásának figyelembevételekor. További előnye a nagytáblás szerelési technológia, aminek köszönhetően sokkal gyorsabban lehet a tetőt biztonságossá tenni, mint kiselemes, pikkelyes fedések esetén. Ugyanakkor ennél a terméknél sem mindegy, hogy melyiket választjuk. Jó tudni, hogy az esetükben a nagyobb lemezvastagság jobb teherviselő képességgel párosul. A várható élettartam szempontjából pedig a horganyréteg vastagsága az irányadó, mert ez biztosítja a korrózió elleni védelmet.

Magyarországon azonban a horganyrétegre nincs minimumkövetelmény megállapítva, ezért a Swedsteel-Metecno-nál a szigorúnak tekinthető vonatkozó svéd szabvány előírásokat veszik alapul, ami 275 gramm/m2 mennyiségű horganyrétegezést ír elő a poliészter színbevonat alatt, amely megfelel kb. 20-20 mikron kétoldali cinkrétegnek. Ezen túlmenően, a vállalatnál a svédországi időjárási körülményeket és tapasztalatokat is figyelembevevő, legkorszerűbb gyártástechnológiával állítják elő a tetőfedő termékeket, ami gyakorlati szempontból azt eredményezi, hogy késztermékek egyebek mellett a több méteres hótakaró súlyát, illetve az özönvízszerű esők okozta többletterhelést is biztonsággal, károsodás nélkül elviselik.