Irodába szállított nyelvoktatás a trend

Megélénkült az üzleti nyelvoktatás piaca


Hosszas leállás után újra dübörög az üzleti nyelvoktatás piaca. A pandémiát átvészelt cégek számára prioritás, hogy a munkavállalók felkészültek legyenek a nemzetközi ügyfelekkel való kommunikációra A magyar piacon mára olyan szolgáltatókat is találunk, amelyek üzleti környezetre specializáltan, esetleg kifejezetten vezetőknek kínálnak különböző nyelvi képzéseket.



A Covid okozta leállás a nyelvoktatást is visszavetette a tavalyi évben. A legmarkánsabb hatás az üzleti nyelviskoláknál volt érezhető, hiszen a cégek a vírusveszély miatt és gazdasági okokból is felfüggesztették a munkavállalók képzését – árulta el Varga Petra, idegennyelvi szakértő, az iCan Solutions ügyvezető igazgatója.

“Volt olyan vállalat, ahol a személyzet kétharmadát elküldték a lezárások bejelentése után. Egy sportrendezvényeket biztosító cég például teljesen megbízások nélkül maradt ebben az időszakban, hiszen nem voltak rendezvények. Természetesen ebben a helyzetben a képzések estek legelőször áldozatául a költségcsökkentéseknek. ”

Ellenpéldaként említhető az az IT disztribúciós cég, ahol az online átállás miatt megnövekedett keresletet kellett kiszolgálni, így a munkatársaknak nem maradt kapacitása nyelvórákat venni.

“A kezdeti pánik következtében néhány nap alatt vesztettük el az ügyfelek mintegy 40 százalékát, ám szerencsére nem szerződést bontottak, csak időt kértek. A partnereink száma ezután már nem csökkent tovább.”

Az oltási kampány azonban idővel megtette a hatását: idén július környékén ismét beindult a nyelvoktatás piaca, köszönhetően az egyre növekvő gazdasági bizalomnak. A trendhez hozzájárul, hogy egyre több cég köt nemzetközi üzleteket, akik számára épp az online átállás hozta el a terjeszkedés lehetőségét.

A leállás után most már újra élénk a kereslet, az őszi nyelvoktatási szezonban pedig már nem túlzás robbanásszerű növekedésről beszélni.
A nyelviskola így idén év végére már minimum 25 százalékos növekedés elébe néz a 2019-es adatokhoz képest.

A vezetők napirendjéhez alkalmazkodik az oktatás

A cégek zöme jelenleg előszeretettel veszi igénybe a jelenléti oktatást, ám ma már felkészülten várják azt is, ha át kell állni az online órákra. Az iCan Solutions-nél az órák ma már “hibrid” formában zajlanak, így adott esetben van, aki akár ugyanabba az órába személyesen, míg más home office-ból csatlakozik be.

Az iskola újszerű módszereket alkalmaz: az oktatás megkezdése előtt vállalati környezettanulmány készül, de az egyéni célokat is felmérik a munkavállalók esetében. A megszokott írásbeli szintfelmérő mellett mindenkinél 20 perces szóbelivel indítanak a pontos besorolás érdekében, később pedig folyamatos visszajelzést biztosítanak a HR részére a munkavállalók fejlődéséről. Ahhoz, hogy egy cég lássa befektetésének megtérülését, ezek a visszajelzések elengedhetetlenek.

Hasonlóan rugalmas feltételekkel történik a vezetőképzés is, aminek során a szó szoros értelmében az irodába szállítják a nyelvoktatást: a tanár utazik és alkalmazkodik a vezető napirendjéhez. Külön készíti fel őt egy küszöbön álló meetingre, prezentációra, de segít akár egy e-mail megfogalmazásában is. Erre a minden tekintetben személyre szabott szolgáltatásra is egyre inkább nő az igény, hiszen különösen az utóbbi időszak mutatta meg igazán, hogy a rugalmasság, gyors reagálás, ad hoc tárgyalások mind online mind személyesen, szervesen hozzájárulnak egy vállalkozás versenyképességének fenntartásához.

Páratlan gyakorlási lehetőség a még teljesen újdonságnak számító “immersion training”, aminek során 3-5 napon keresztül exkluzív környezetben, a résztvevő igényeire szabva, teljesen anyanyelvi környezetben zajlik az egyéni oktatás. Ennek angol nyelvű szabadidős programok, így ebéd, walk and talk, borkóstolás vagy akár színház is a részét képezik. A program végére a résztvevő agya szinte “átkattan angolra” – fogalmaz az idegennyelvi szakértő.“Mostanra a vezetők is belátják: egy vállalat versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy a munkavállaló tudjon tárgyalni, vagy épp szorongás nélkül fel tudja venni a telefont, meg tudjon írni egy e-mailt idegen nyelven. Nemzetközi és hazai statisztikák is alátámasztják, hogy a nyelvtudás elengedhetetlen része mind az egyén versenyképességét, mind a vállalat sikerességét illetően. Ne feledjük, hogy a munkavállaló sikeressége egyúttal a vállalatét is mutatja, hiszen ő képviseli a céget az ügyfelek előtt. Éppen ezért mindenki nagyon belehúzott: az új jelszó, hogy ha kimaradsz, lemaradsz” – zárja Varga Petra.