Indul a szeretet.éhség

. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés a Tesco áruházaiban

 

A Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként idén is támogatja a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtést. Ennek keretében 2017. november 13. és december 31. között a Tesco vásárlói az áruházak kasszáinál megvásárolható 250 forintos kuponokkal segíthetik a Segélyszervezet munkáját. A kezdeményezés – a rászoruló családok támogatásán túl – szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a segítségre nemcsak az ünnepi készülődés során, hanem az év minden szakaszában kiemelt figyelmet kell fordítani.

 

A szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtésének története immár több mint két évtizedre tekint vissza. Az ünnepi összefogás 1995-ös indulása óta folyamatosan emelkedik az adománygyűjtéshez csatlakozók száma, a kampányból befolyó összeg pedig évről-évre jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Segélyszervezet szebbé tegye a nélkülöző családok ünnepét, sőt az adventi időszakon túl, a hétköznapokban is segíteni tudja a nehéz helyzetbe került családokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózata az év minden napján azért dolgozik, hogy valódi kitörési pontokat kínáljon a szegénységből.

 

A Tesco számára hagyománnyá vált a kezdeményezés támogatása: immár nyolcadik éve vesznek részt benne az áruházlánc munkatársai és vásárlói is, így Magyarország egyik legnagyobb adománygyűjtő csapataként segítik a rászorulókat. „A Tesco hisz benne, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes, így az adventi szeretet.éhség. adománygyűjtés mellett az év során más programokkal is támogatja a Segélyszervezet munkáját. Az együttműködés sikerességét jól mutatja, hogy a tavalyi adventi gyűjtés eredményeként a Tesco több mint 73 millió forinttal támogatta a rászoruló családokat. Az áruházlánc szívén viseli a nehéz helyzetben lévők támogatását, és büszke arra, hogy munkatársaival és vásárlóival együtt, példát mutatva segíti a nélkülöző családokat. A Tesco hisz abban, hogy az idei adománygyűjtés is sikeres lesz, és még többen csatlakoznak majd a kezdeményezéshez, belátva, hogy az igazi karácsonyi hangulat nem kizárólag az ajándékokkal érkezik meg szívünkbe, hanem a rászorulók ünnepének és mindennapjainak szebbé varázsolásával is.” – mondták el a gyűjtést segítő vállalat képviselői.