Így lehet megspórolni a felesleges kiadásokat

A költségek 20%-a ablakon kidobott pénz a legtöbb építkezésnél és felújításnál

Építkezésnél és felújításnál egy jó végeredményhez ökölszabályként három dologra van szükség: felkészült megrendelőre, hozzáértő építési szakemberekre és minőségi építőanyagra. Ha ezekből akár egy is hiányzik, a befektetett összeg akár 20%-a is ablakon kidobott pénzzé válhat. Bodnár György, Az építő közösség alapítója arról beszélt, hogy a házépítés komoly csapatmunka, a rendszerszintű szemléletet pedig a megrendelőnek kell kezdeményeznie. Mint mondta, 30 éves pályafutása során olyan krízishelyzettel még sosem szembesült a szakmában, mint a mostani, emiatt érdemes extra energiát fordítani már a tervezési szakaszra is.



Energetikai és kényelmi szempontok miatt egy mai ház felépítése már annyira bonyolult, hogy olyan módon megtervezni, ahogyan 15 évvel ezelőtt lehetett, már egyre kevésbé érdemes. A tervezési szakaszba a megrendelő, az építész és a statikus mellett ma már minimum gépész tervező bevonása is szükséges, de ha minden fontos szempontot szeretnénk figyelembe venni, akkor célszerű lehet például villamossági szakember, lakberendező, nyílászáró-specialista bevonása is.  

Bodnár György, Az építő közösség alapítója elmondta, hogy a ház építése egyre komolyabb csapatmunka, a rendszerszintű szemléletet pedig a megrendelőnek kell kezdeményeznie. Sok esetben az építész mögött is áll egy olyan csapat, akik ezt tudják produkálni, de az építkezni vágyó családok oldaláról mindig meg kell lennie az erre irányuló igénynek.

„A jó végeredmény receptje három összetevős: kell hozzá felkészült megrendelő, kiváló építési szakemberek és minőségi építőanyagok. Ha ezekből akár egy nincs meg, akkor a munka kudarcra van ítélve, és akár a kivitelezésre költött teljes összeg 20%-a is ablakon kidobott pénzzé válhat” – magyarázta.

A Magyarország egyetlen építkezőknek készült könyvsorozatát kiadó Közösség alapítója úgy folytatta, hogy a megrendelőknek már a kezdetek kezdetétől látniuk kell: az átgondolt, részletes, minden területet felölelő házterv az ő érdekük, ehhez pedig sok időre és odafigyelésre van szükség már a tervezési fázisban.

Ne a hatóságoknak készítsünk tervet, hanem magunknak

Bodnár György szerint rossz beidegződés itthon, hogy a terveket a hatóságoknak készítjük, és sokan egyáltalán nem is tulajdonítanak jelentőséget a részleteknek. Egy példával élve azt mondta, lakberendezőt is késő már akkor hívni, amikor állnak a falak, ugyanis lehetnek olyan speciális szempontok, amelyek már a tervezési szinten módosításokat igényeltek volna. Ezek figyelembe vétele nélkül súlyos százezrekkel, de akár milliós tétellel is nőhetnek az építkezés végén a berendezés költségei.

„Sokan nem is gondolnak rá, de egy komolyabb felújításhoz is kell egy átgondolt koncepció, amiben szerepel, hogy mi a kiinduló állapot, és hova szeretnénk onnan eljutni. Az első lépést pedig csak akkor szabad megtenni, hogyha látjuk, abból idővel hogyan következik majd az utolsó. Ezt a szemléletet próbáljuk meg átadni az embereknek” – mondta Az építő közösség alapítója.

A szakember szót ejtett arról is, hogy 30 éve dolgozik a szakmában, de akkora felfordulást, kapkodást még sosem látott, mint amilyen a mostani. Tapasztalat híján senkinek nincs is biztos megoldása a hiányok és a drágulás miatt felvetődő problémákra, mindenki egyedül próbál válaszokat találni a kínzó gazdasági kérdésekre. Ebben a kontextusban pedig még inkább fontos, hogy a házépítés az utolsó részfeladatig meg legyen tervezve.

Az érdeklődők a költséghatékony, de mégis minőségi építkezéshez, felújításhoz kaphatnak rengeteg tippet és trükköt több mint 50 előadótól az idei, egy hetes Építem az otthonom online konferencián, ahol bátran kérdezhetnek is a szakemberektől. Az eseményen olyan információk birtokába juthatnak az építkezés előtt és közben, amikkel akár milliós kiadásokat és sok bosszankodást kerülhetnek el a későbbiekben.