Hogyan spóroljunk a matekkorrepetáláson?

Sok gyereknek az iskolai matekoktatáson túl további segítségre van szüksége, de a magántanárok közel százezer forintba is kerülhetnek félévente. Jóval olcsóbb alternatívát kínál a sajátos tudomány elsajátítására a hazánkban is egyre terjedő e-learning.

Minden második középiskolai diáknak nehézségeket okoz a matematikatanulás, ami meglátszik az osztályzatokon és a szöveges, életszerű feladatok nehezebb értelmezésén is. A matek ez által gyakran utált tantárggyá válik, pedig a diákok későbbi beruházásaik, pénzügyeik irányításakor is nagy hasznát vehetnék.
Sok tanuló nem tudja megérteni az órán hallottakat, és mivel a szülők sem tudnak minden esetben segíteni, felszínre kerül a matekkorrepetálás szükségessége.

Egy magántanár átlagos óradíja manapság 2.500 forint körül alakul, egy alkalommal pedig általában két órát tartanak meg. Ha a gyermek négy hónapon át csak heti egyszer jár el az oktatóhoz, 80 ezer forintra is rúghatnak egy iskolai félév alatt a költségek.

A gyerek ekkorra az esetek többségében már kezdi megutálni és félni a matekot, a korrepetálás pedig egyfajta stresszforrássá válhat a tanára számára is. A korrepetálásra mindig szükség volt és szükség is lesz, de a magánóra kiváltására a XXI. században már kézzel fogható lehetőség az e-learning.

Az online oktatás előnye, hogy olcsóbb lehet a magántanárnál, hordozható platformon bármikor elérhető és gyors segítségnyújtási felület. Ezen túl innovatív, korábban megvalósíthatatlan megoldásokat használnak a tanulók figyelmének felkeltésére, de időkorlát sincs.

A mateking.hu 60 ezer felhasználójával hazánk egyik legnépszerűbb matek e-learning oldala, ahol sikerült makulátlanul kiaknázni az imént említett előnyöket.

A többszörös év honlapja díjas mateking.hu megálmodói azzal tették még kellemesebbé az online matekkorrepetálást, hogy a példákat és magyarázatokat finom humorral fűszerezték, így feloldják a tanulók matematika irányában kialakult feszültségét.

Az oldalon megtalálható a teljes középiskolai és egyetemi tananyag az analízistől a statisztikán át egészen a lineáris algebráig, amelyek megértését a tanulóbarát módszerekkel érik el.

Ráadásul míg egy magántanár akár félévente 80 ezer forintba is kerülhet, a mateking.hu-n jelenleg mindössze 1950 forint egy félév, amiért a teljes középiskolai matematika feladatgyűjtemény megoldásához hozzáférést kapunk.