Hihetetlen eredményeket ér el ifj. Fekete László és csapata

400 kilós traktorgumikkal is elbírnak ifj. Fekete László versenyzői

Ifj. Fekete László az édesapja – a már versenyzéstől visszavonult híres erősportoló Fekete László – nyomdokaiban kilencszeres világbajnokként szervez erős ember versenyeket és gondozza a sportág tehetségeit. Legutóbbi megmérettetésükön, Dunaharasztiban az erős emberek utánpótlás versenyén például 160 kilós betongolyókat emelgettek, 400 kilós traktorgumikat forgattak, sőt egy 20 tonnás hajót is elhúztak a sportolói . Mindez azonban nem csak az erőfitogtatásról szól: a kisebbik Fekete célja, hogy példát mutasson és minél több embert vonzzon a különleges sportág felé a feltörekvő ifjú generációból.



Nemrég rendezték meg a Nemzetközi Erős Emberek utánpótlás versenyét Dunaharasztiban, melyre Romániából, Szlovákiából, Lengyelországból és természetesen Magyarországról érkeztek versenyzők. A versenyen való részvétel egyetlen feltétele az volt, hogy a résztvevők egyike sem használhatott doppingszert. A tisztaságot a versenyek után minden esetben elvégzett doppingvizsgálat szavatolja.

A verseny kilencszeres világbajnok főszervezője, ifj. Fekete László ezúttal nem volt az indulók között. Még egy korábbi operációjából épül fel, azonban tervei szerint július végén már Guinness-rekordot fog felállítani Londonban. Addig is szorgosan edz, valamint édesapja – a már versenyzéstől visszavonult híres erősportoló Fekete László – nyomdokaiban építi a sportágat és a csapatát, szervezi a Tiszta Erős Emberek versenyeit Magyarországon és a határon túlra is.

„Nagyon büszke vagyok minden versenyzőmre, kitartóan küzdenek és nagy alázattal csinálják végig a próbatételeket” – mondta ifj. Fekete László, akit egyre több önkormányzat kér fel Tiszta Erős Ember versenyek szervezésére.

Szuri és dopping helyett a marhapörkölt és a tiszta becsületes munka

“Jó érzés látni, hogy ilyen jól szerepeltek a sportolóim, és egyre többen csatlakoznak a szervezetembe. Mi tisztán versenyző erős emberek a becsületes utat választjuk. Nem mondom, sokkal nehezebb így, de hosszú távon kifizetődőbb” – kezdte ifj. Fekete László, aki kiemelte: az általa szervezett megmérettetések mindegyike doppingvizsgálattal indul. Náluk az erő nem a szintetikus szerekből és ajzószerekből, hanem a tápanyagbevitelből és a kitartó, kemény munkából származik.

A teljesítmény számít, nem a pofa!

A dunaharaszti utánpótlás verseny háromfős győztes csapatának egyik tagja, Krucsai Róbert is így van ezzel. A 33 éves hódmezővásárhelyi férfi edzőjének otthonában kialakított edzőteremben edz, ami a Barbár erős emberek felkészítését segíti. A betongolyók emelgetését elképesztő mennyiségű kalória bevitelével egészíti ki. A Tiszta Erős Emberek ugyanis minden erejüket a bevitt természetes táplálékból szerzik.

“A táplálkozás nagyon fontos része a felkészülésnek. Kedvencem a gyümölcsleves, rántott hal, rántott hús és a marhapörkölt. Egy étkezésre 60-70 deka húst eszem meg legalább, ehhez jön a köret és a savanyúság. Ez akár 8 szelet rántott húst is jelent” – mondta Krucsai Róbert. Ezt támasztja alá a ”kisebbik” Fekete is, aki egy verseny előtt például 2,5 kiló pörköltet eszik meg egymaga.

Nem csak fiús sport

És hogy mit szól ehhez a család? Úgy tűnik, a gyerekek mind büszkék az apukákra. Róbertet egyenesen az akkor 8 éves Angéla lánya vette rá a versenyzésre, Lacit pedig edzéseire és a versenyekre is rendszeresen elkíséri két kislánya, Amina és Leila.

Így van ezzel Dunaharasztiban Róberttel egy csapatban versenyző Szegi Attila is. A 46 éves kabai férfi már többször mérette meg magát a többiekkel, neki a felesége 2,5 hónapos gyermekükkel drukkol a háttérből.

“A feleségem, Szeginé Varga Ibolya is erőemelő. Szeretnénk, ha egyszer a lányunk, Gréta Flóra is továbbvinné a stafétát” – nyilatkozta Szegi Attila.

A civilben raktárosként dolgozó erős ember elmondta: a dunaharaszti utánpótlás versenyen simán vette a 160 kilós golyó emelgetését, a 400 kilós traktorgumi forgatását és a többi extrém versenyszámot is. Persze mindent felosztva a két másik csapattaggal Krucsai Róberttal és Dávid Pipu Istvánnal: úgy, hogy mindenki a lehető legjobb teljesítményét nyújthassa. És bár hivatalosan nem versenyzett, végül ifj. Fekete László is csúszásgátlót kent a tenyerére, hogy gyakorlásként elhúzzon egy nagyjából 20 tonnás hajót az orrhoz erősített kötéllel.

Ifj Fekete László csak a nagyobb nemzetközi és Világversenyeken indul.

Csak azokon a versenyeken indul ifjabb Fekete László, amik világversenyek és ahol hatalmas súlyok vannak. Úgy mint 550kg-os traktorgumi forgatás, 200kg-os sziklacipelés, 200kg feletti golyóemelés, 300kg súlypiramis, 2x170kg-os koffercipelés. László bízik abban, hogy az általa irányított Universe Strong szervezet rövid időn belül nem csak utánpótlás versenyeket, hanem akár pár éven belül már világversenyeket is szervezni fog. Ebben K.S. Marika, és Varga Péter valamint Hetyei Dániel is segítségére vannak.

Fontos az utánpótlás

“Elismerik a munkámat és nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, hogy jól csinálom. A feltörekvő ifjú generációnak az eredményeimmel és a teljesítményemmel példát mutatok, hogy lehet elérni tisztán rengeteg beleölt munkával világraszóló eredményeket. Érdekes történet, hogy volt olyan versenyünk, ahova nevezett 20-22 ember, majd amikor elmondtam nekik, hogy doppingvizsgálat lesz, több mint a fele meghátrált” – nevette el magát László, aki büszke arra, hogy egyre több jelentkező szeretne beállni a Tiszta Erős Emberek közé.

Aki élőben is szeretné megnézni az erős emberek összecsapását, legközelebb július 29-én szombaton, Oroszlón teheti meg az Uneverse Strong szervezésében.