A Goodwill Communications érte el a legtöbb első helyezést a PRGN nemzetközi Best Practice kommunikációs versenyén

A Goodwill Communications munkáját öt kategóriában is díjazták a független kommunikációs ügynökségeket tömörítő PRGN őszi találkozóján, melyet idén Kiotóban tartottak

Négy kategóriában is első helyezést ért el a magyar Goodwill Communications kommunikációs ügynökség Kiotóban, a világ egyik legnagyobb, független ügynökségeket tömörítő hálózata, a PRGN éves Best Practice versenyén. Az összesen 121 nevezésből a globális hálózaton belül Magyarországot képviselő cég hat kommunikációs kampánnyal pályázott, néggyel első, eggyel pedig harmadik helyezést ért el – ezzel a 27 induló közül a legsikeresebb ügynökségként szerepelt a megmérettetésen.

2017. október 31. – Rangos nemzetközi kommunikációs szakmai elismerésben részesült a Goodwill Communications. Az elsősorban üzleti és stratégiai kommunikációs ügynökség munkáját összesen öt kategóriában díjazták a világ egyik legnagyobb, független kommunikációs cégeket tömörítő hálózata, a Public Relations Global Network (PRGN) éves díjátadó ünnepségén, Kiotóban. A cég az első helyezettnek járó díjakat vihette haza az „Employer Branding, a „Fogyasztói kommunikáció – Szolgáltatások”, a „Content Marketing”, valamint a „Pénzügyi kommunikáció, tranzakciók és befektetői kapcsolatok”, illetve a bronzot az „Integrált kampányok” kategóriában.

Öt éve vagyunk tagjai a hat kontinensről több mint 50 ügynökséget tömörítő hálózatnak, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a kiotói szereplésünk jelenti számunkra PRGN-es pályafutásunk eddigi legnagyobb sikerét. Valamennyi kategóriában nagyon erős mezőnnyel kellett megküzdenünk, így a négy első, illetve a harmadik helyezésünket a nemzetközi PR-szcéna egyértelmű elismerésének tekintjük.” – mondta Kondor Anna, a Goodwill Communications alapítója és ügyvezető partnere.

A Goodwill első helyezést ért el a pénzügyi és befektetői kommunikáció kategóriájában az Alteo Nyrt. 2016. év végi tőzsdei részvénykibocsátásának kampányával, az employer branding kategóriában a Danubius Hotels „Munkatársi értékprogram” nevű programjának eredményes támogatásával, a content marketing kategóriában a VállalkozókFóruma nevű KKV portál eredményes üzemeltetésével, valamint a fogyasztói szolgáltatások kommunikációja terén a Discovery Networks Mosquito című új sorozatának bevezetése kapcsán alkalmazott kreatív eszközeivel. Bronzéremmel, pedig az integrált kampányok kategóriában jutalmazták a magyar ügynökséget egy nemzetközi ügyvédi iroda toborzó kampánya során a jogi pályára készülő hazai Y-generációs fiatalok elérése érdekében bevetett alternatív eszközökért és megoldásokért.

Külön öröm számunkra, hogy olyan területeken értünk el sikereket a PRGN nemzetközi versenyén, amelyekre évek óta jelentős hangsúlyt fektetünk. – mondta Jelinek Gábor, a Goodwill Communications partnere, a PRGN elnökségi tagja. A Goodwill kezdetektől fogva aktív a tőkepiaci kommunikációban, így a pénzügyi és tranzakciós kommunikáció kategóriájában elért első helyünk ennek a sokéves gyakorlatnak a megkoronázása. A content marketing és az employer branding két olyan terület, amelyekbe évek óta invesztálunk, és komoly hozzáadott értéket teremtünk ügyfeleink számára, míg a fogyasztói kommunikáció talán a legfiatalabb szakmai terület a Goodwillnél, bár itt is többéves tapasztalatokkal rendelkezünk, elsősorban a pénzügyi és egyéb szolgáltatások kommunikációja terén.”

Az idén 25. születésnapját ünneplő PRGN globális kommunikációs ügynökségi hálózat tagjai minden évben kétszer, tavasszal és ősszel találkoznak a szakmai tudásmegosztás és szolgáltatásfejlesztés érdekében. Az őszi találkozó az éves Best Practice verseny jegyében telik, ahol idén 20 kategóriában osztottak díjakat a tagság által a legjobbnak szavazott ügynökségi nevezések között. A világszerte több mint 40 országból 51 ügynökséget tömörítő szervezet tagjai idén egészen pontosan 100 kampányt neveztek 121 nevezésben (azonos kampányokat több kategóriába is lehetett nevezni) a különféle kategóriákba a pénzügyi kommunikációtól kezdve a kríziskommunikáción és az employer brandingen át a közösségimédia-megoldásokig.

A díjkiosztó gálán a Goodwill Communications után a második legeredményesebb ügynökség a lengyel Multi Communications lett két arany, egy ezüst és egy bronz díjjal, a harmadik pedig a holland Evident P.R. két arannyal és két ezüsttel. A legtöbb dobogós helyezést (három ezüst és három bronz) idén a londoni Spider PR érte el, amely 19 nevezéséből hatot díjra váltott. Öt-öt díjjal gazdagodott a Goodwill Communications mellett a Multi Communications, valamint a chicagói L.C. Williams & Associates is.

2012 őszén, a Goodwill Communications csatlakozásakor a PRGN 42 tagot számlált, a globális hálózat pedig azóta is évről évre bővíti tagságát. Idén, a díjkiosztóval egy időben három kommunikációs ügynökség is csatlakozott a csoporthoz: a mexikói Another Company, a malajziai Perspective Strategies és a brazil SMARTPR. Mindhárom cég komoly tapasztalattal rendelkezik a kommunikációs szektorban, ügyfelei vezető multinacionális cégek közül kerülnek ki. Ezzel még színesebbé vált a tagság összetétele, illetve globálisan jelentősen nőtt a PRGN jelenléte.

***

Goodwill Communications

A 2003-ban alapított Goodwill Communications megkerülhetetlen szereplő a hazai üzleti kommunikációs piacon. Az ügynökség több mint kéttucatnyi hazai és nemzetközi vállalatot szolgál ki, elsősorban pénzügyi szolgáltatókat, tőzsdén jegyzett cégeket, jogi és pénzügyi tanácsadókat, valamint az energetikai és az ingatlanszektor szereplőit. Vállalati ügyfelei mellett rendszeresen végez kommunikációs feladatokat az adott szektorok szakmai szervezetei számára is.

A Goodwill Communications az üzleti szféra számára kidolgozott online, digitális és közösségi média megoldásokkal is évek óta jelen van a piacon.

Az ügynökség az elmúlt években szoros partneri viszonyt épített ki más, független kommunikációs ügynökségekkel Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában, melyekkel CEEASC néven hozott létre régiós szövetséget, míg 2012 óta tagja a PRGN globális ügynökségi hálózatnak. A Goodwill a nemzetközi kapcsolatrendszer révén az ügyfélkiszolgálás és a tanácsadói színvonal folyamatos fejlesztését igyekszik elősegíteni.