Gondoltad volna, hogy beporzók milliárdjainak teremt élőhelyet a Toyota

A következő öt évben 150 millió forintnak megfelelő összeget költ méhek, pillangók, bogarak, denevérek és egyéb beporzók életterének fejlesztésére a Toyota. Összesen 10 500 hektáron teremtenek optimális körülményeket a nélkülözhetetlen élőlények számára.

Pollinátorok, azaz beporzók: ha ezt a fogalmat halljuk, elsősorban a méhekre gondolunk, de rajtuk kívül számos egyéb rovarfaj, valamint apró denevérek is nélkülözhetetlen szereplői a földi élet körforgásának: ők azok, akik táplálkozás közben megtermékenyítik a növények jelentős részét. Ha nem volnának, jóval többet veszítenénk a méznél: nem csupán az ember által elfogyasztott zöldség- és gyümölcsállomány csappanna meg radikálisan, de az állatok táplálásához szükséges takarmánynövényekből is kritikus hiány lépne fel.

Nagyon is hihető az a szakvélemény, hogy a beporzóknak köszönhetünk minden harmadik falatot, amit megeszünk; és nagyon ijesztő az a jóslás, hogy ha a beporzók eltűnnének a Föld színéről, néhány éven belül az emberiség is követné őket a kozmikus süllyesztőben.

A Toyota ezért a téma legnagyobb észak-amerikai szakértőivel, a Pollinator Partnership (P2) nevű non-profit szervezettel, valamint a nemzeti környezetvédelmi oktatási alapítvánnal (National Environmental Education Foundation, NEEF) karöltve ötéves projektbe fogott, hogy javítsa a beporzók életkörülményeit. A projekt keretében a Toyota 400 ezer dollárt, azaz mintegy 148 millió forintot adományoz a szevezeteknek, hogy azok valamivel több mint 10 500 hektáron teremtsenek az apró élőlények számára optimális körülményeket. Ez a terület megegyezik a Toyota észak-amerikai tevékenységei által elfoglalt hellyel.

A pénzt elsősorban az NEEF által  >>>