Focikapus lehet Abaházi Csaba fia

Tehetséges focikapusnak tartják Abaházi Csabának, a 103,9 láger FM műsorvezetőjének nagyobbik fiát, Rómeót.

„Először csak a garázskaput rugdosta és öccsével Demeterrel játszott, de aztán elvittem őket egy focitáborba, ahol mindkét gyereket tehetségesnek találták.” – kezdte Abaházi Csaba.

„A 12 éves Rómeó azóta az RTK csapatának tagja és elsőszámú kapusa. Nemrégiben meghívó érkezett Bernd Storck aláírásával, amelyben az állt, hogy számítanak rá a korosztályos területi válogatottban, ahova kéthetente kellett külön edzésre mennie.” – folytatta a népszerű műsorvezető, akinek fia a foci mellett dobolni is elkezdett.

„Úgy tűnik bármit csinál, azt „hátulról” teszi. Én nem bánnám, ha dobolni tudó kapus lenne! Viccesen azt szoktam mondani, hogy ha most leszerződtetné a Bayern München, akkor addigra éppen megtanulna mindent, amikorra Manuel Neuer kiöregszik. Ráadásul Rómeónak éppen Neuer és Buffon a kedvence, szerencsére nagyon lelkes, elszánt, sokat gyakorol és úgy tűnik jók az adottságai is, hiszen jelenleg 165 cm és 42-es a lába.” – fejezte be Abaházi Csaba.