És, azt tudta, hogy egy szódagéppel örökre mellőzhetők a PET-palackok?

A SodaStream üdvözli a PlasticFreeJuly kezdeményezést

Ebben az évben is elindult a Műanyagmentes Július (PlasticFree July) kezdeményezés, amelynek célja, hogy egy hónapon keresztül a fogyasztók mellőzzék az életükből az egyszerhasználatos műanyagokat. „A SodaStream teljes vállszélességgel támogatja a kezdeményezést, az életmódunkon most kell változtatni, mert a természetbe kikerülő műanyagoknak több száz évre van szükségük a lebomláshoz. Ha valaki megtanul legalább egyfajta eldobható műanyag nélkül élni, már akkor sokat tehet a Földért” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

A SodaStream tavaly kampányt indított az egyszer használatos műanyagok visszaszorítására és ennek keretében 2018. novemberben a cég munkatársai megtisztították a Karib-tengeren található Roatán-sziget partjait a műanyag szeméttől. „Saját szemünkkel láttuk, ahogy az emberek a műanyag-szemét mellett élik az életüket, hogy nem tudnak mit kezdeni a partokat elárasztó hulladékkal. Akkor tudatosult bennünk az, hogy mennyivel rosszabb a helyzet annál, mint amit a híradásokban hallunk” – hívta fel a figyelmet a SodaStream termékmenedzsere.

Az Earthday.org gyűjtése szerint minden percben egymillió PET-palackot adnak el világszerte. Ez a szám 2021-re akár trillióra is nőhet, ha nem állnak meg a jelenlegi folyamatok. Az eladott műanyag palackoknak kevesebb, mint a felét hasznosítják újra, nagy részük szemétlerakókban, édesvizekben, vagy az óceánokban végzi. „A SodaStream éppen ezért nagyon fontosnak tartja, hogy megállítsa a Földön a PET-palack szennyezést. Ha valaki úgy dönt, hogy júliusban egyáltalán nem vásárol palackozott ásványvizet, akkor akár 93 PET-palacktól is megkímélheti a Földet*” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina.

A SodaStream nemrég elindította kezdeményezését, hogy szorgalmazza az újratölthető műanyag palackok használatát. Egyetlen egy szódagéppel és egy újratölthető műanyag palackkal egy átlagos család három éven keresztül akár 2500 PET-palacknyi hulladéktól óvhatja meg a Földet. Az ezzel kapcsolatos petíciót bárki aláírhatja a https://sodastreampledge.com/ weboldalon.

* a számítás egy felnőtt ember esetében napi 3 darab egyliteres ásványvíz fogyasztásával számol