Egyre többet tesznek félre boldog nyugdíjas éveikre a magyarok

 

Egy év alatt, több mint 23 százalékkal emelkedett az egyéni befizetések összege az OTP Nyugdíjpénztárnál. Az ország legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztáránál a befizetések mellett az új belépők száma is növekedett a tavalyi évhez képest. A Pénztár által kezelt vagyon nagysága pedig 2017. december 31-én elérte a 248,5 milliárd forintot.

Egyre vonzóbb a boldog nyugdíjaskor ideája

Sikeres évet tudhat maga mögött az OTP Nyugdíjpénztár, ugyanis 2017-ben növelni tudta mind a befizetések, mind az új belépőinek számát. Az eredmények azt mutatják, hogy egyre népszerűbb az öngondoskodás, 2014 óta lassú, de biztos taglétszámbővülés tapasztalható. Ezt támasztja alá, hogy a tavalyi évben összesen 12 000 új belépőt regisztráltak, így az év végén a legnagyobb hazai nyugdíjpénztár taglétszáma meghaladta a 224 000 főt.

Növekvő egyéni hozzájárulások

Az OTP Nyugdíjpénztárhoz összesen 20,9 milliárd forintnyi befizetés érkezett 2017-ben. Az egyéni hozzájárulások adták a megtakarítások 70 százalékát, 14,5 milliárd forintot, ami 23 százalékos növekedést jelent a tavalyi évben összegyűlt összeghez képest. A kedvezőtlen adókörnyezet ellenére a munkáltatói befizetések is csak kismértékben csökkentek, az összes befizetés mintegy 30 százalékát adták 2017-ben.

Demográfiai jellemzők

Továbbra is Budapestről és az agglomerációs területekről csatlakoznak a legtöbben a Pénztárhoz, az új tagok negyede fővárosi. A nemek aránya kiegyenlített, az átlagéletkor a korábbi adatokhoz hasonlóan 40 év maradt. Az új belépőkre továbbra is a kisebb összegű, rendszeres befizetés jellemző, az általános tagdíjvállalás 6400 forint.

A 2017-es eredmények tükrében elmondható, hogy a magyar lakosság egyre tudatosabb és elkötelezettebb a jövője iránt. Azt tapasztaltuk, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a tavaly csatlakozott pénztártagok körében is az egységes havi tagdíjnál magasabb összegű, folyamatos havi befizetések voltak jellemzőek. Emellett fontos piaci visszajelzés volt számunkra, hogy az egyéni befizetések emelkedése mellett a munkáltatói hozzájárulások összege is a tavalyihoz hasonlóan alakult a kedvezőtlen törvényi változások ellenére. Számunkra ez azt mutatja, hogy a hazai piacon megmaradt az úgynevezett gondoskodó munkáltatói szemlélet, és egyre többen használják az önkéntes nyugdíjpénztárat, mint munkaerő megtartó, lojalitásnövelő eszközt. Abban bízunk, hogy idén is folytatódnak a pozitív trendek. Ehhez hozzájárulhat a január elsején érvénybe lépett törvény, amely alacsonyabb adókötelezettséget ír elő. Ennek eredményeképp a munkáltatói hozzájárulás adóterhe 43,66 százalékról 40,71-re csökkent.” – mondta el Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Rekord összegű záró vagyon 2017-ben

Az OTP Nyugdíjpénztár által kezelt összeg nagysága 14 százalékkal bővült a tavalyi év végi eredményekhez képest, így több mint 248,5 milliárd forintos rekorddal zárta az évet.