Egy biohacker tippjei

Így hackeld meg a saját tested működését!

Egyre gyakrabban bukkan fel a címsorokban a biohacking, de vajon mit jelent ez a rejtélyes kifejezés? Nem mást, mint a testi és szellemi képességeink eddig ismeretlen mértékű kibontakoztatását. Hatására az emberi élettartam kitolódik, és korábban sosem tapasztalt életminőséget érhetünk el vele. Biohackernek nevezzük azt, aki saját testének biológiájába avatkozik bele, hogy az még hatékonyabban működjön.

Ősidőktől fogva igénye az embernek, hogy saját testi működését befolyásolja. Ennek célja természetesen a betegségek elkerülése, és akár a halál időpontjának késleltetése – ám ahogy a technológia fejlődik, az igényeink pedig növekednek, ma már sok módszer áll rendelkezésünkre.

Antenna az agyban

A biohacking nem más, mint ennek a hatványra emelése: hívei olyan módszerekkel kísérleteznek, amelyek eddig nem ismert távlatokat nyitnak, ledöntve a testünk korlátait. Hogy történik ez a gyakorlatban? Az interneten extrém példákra is bukkanhatunk. Ilyen például az a színvak férfi, aki hangérzékelő antennát ültetett a saját agyába, hogy “hallja a színeket”, de az sem ritkaság, hogy a hackerek beépített chipekkel befolyásolják, vagy mérik bizonyos életfunkcióikat: ilyen például a cukorbetegeknek beépített glükózmérő.

Mindez pedig még csak nem is feltétlenül laboratóriumi körülmények közt zajlik, hanem a saját otthonunkban is történhet. Egyre több a lelkes amatőr, aki átlagemberként igyekszik meghackelni önmagát – mondja Rácz András. A férfi régóta küszködött pánikbetegségével, ami addig fokozódott, hogy egy teljes hétig képtelen volt elaludni. Ekkor, végső kétségbeesésében nézett “szokatlan” módszerek után az alvásritmus és az életminőség javítására – ekkor találta meg az „alváshackinget” (sleephacking), ami olyannyira bevált nála, hogy azóta már elkötelezett biohacker.

A lelki nyugalomtól a tuti fogyókúráig

Mi mindent tudunk tehát testünk működésében befolyásolni? Például az agyműködés azon részeit, amikről eddig azt hihettük, nincs irányításunk fölöttük. Ilyen az úgynevezett neurofeedback technológia, aminek használatával pontos képet kaphatunk agyhullámaink alakulásáról.

Ezek a hullámok folyamatosan változnak, így például alvás, sport vagy szex közben is más-más hullámokat produkálunk, de akkor is, ha épp stresszesnek vagy depressziósnak érezzük magunkat. Otthonra is beszerezhető az a fejre tehető elektromos készülék, ami számítógéphez kötött kis tappancsok segítségével követi le a hullkámokat. Mintázatuk megismerése segít, hogy minél nagyobb mértékben uraljuk érzelmeinket, és elérjük akár a meditációhoz szükséges mértékű ellazulást is.

Hasonló, átlagember számára elérhető készülék a vörös fényt kibocsájtó úgynevezett mitocharger is: ennek használata úgy növeli meg az energiaszintünket, hogy közvetlenül hat azokra a sejtalkotó részecskékre, amelyek a testünk energiaellátásáért felelősek. “Olyan, mintha az agyunkat vezeték nélküli töltőre tennénk” – fogalmaz András. Létezik még hidegszauna is, olyan hidegakkus mellény használatával, ami 200 fokos nitrogénnel biztosítja az extrémen alacsony testhőmérsékletet (méghozzá úgy, hogy nem is fázunk közben). Az így lehűtött szervezet több hőt termel, ami óriási mértékű zsírégetéshez vezet, így elképesztően hatékony fogyókúrás módszer.

Hihetetlen, de még az oxigénmegvonás is alkalmas arra, hogy testünk rejtett képességeit aktiválja: ebben egy hipoxiás légzőmaszk segít, ami csökkenti az agyunkat elérő oxigén mértékét. Testünk így – akárcsak egy magaslati hegymászás során – magasabb fokozatú oxigénfelvételre kapcsol, felturbózva a keringést, az agyi funkciók működését, vagy épp a szexuális teljesítményt.

Otthoni biohack trükkök egy jobb életért

Íme, néhány pofonegyszerű módszer, amivel jótékonyan beavatkozhatunk saját testünk működésébe:

–        Kiránduljunk sokat vízeséshez, patakhoz, folyóhoz! Itt negatív ionokban gazdag a levegő, ami képes arra, hogy semlegesítse a minket körülvevő baktériumokat és vírusokat.

–        Viseljünk kék fényt szűrő szemüveget munka közben! Kevesen tudják, hogy az ember belső órája a színhőmérséklet alapján működik, és a minket körülvevő monitorok kék fénye rontja a pihentető alvás esélyét.

–        Zuhanyozzunk hideg vízzel a reggeli kávézás helyett! A víz nem csak élénkíti a keringést, de egészséges stresszhormonokkal is ellát, amik koffein nélkül pörgetnek fel.

Aki pedig első kézből szeretne hallani a biohacking fantasztikus módszereiről, az ezt akár az október 5-én, Az első Magyar ketofest és biohacking konferencián is megteheti. Itt a jelenlévő orvosok szájából hallgathatjuk, hogy hatnak a szervezetünkre a fentiekhez hasonló módszerek, de sok, már “gyakorló” hacker, köztük András is személyes tapasztalatokat oszt meg. A programon ráadásul módunk nyílik arra is, hogy helyben vásároljunk meg számos biohackinghez alkalmazható készüléket és élelmiszert.

Ezt eszi egy biohacker: a Benedek tojás receptje

A biohackerek előszeretettel alkalmazzák az úgynevezett ketogén diétát. Íme, egy fantasztikusan finom keto recept: a Benedek tojás, ami 10 perc alatt összeüthető reggeli.

Hozzávalók: 3 friss tojás, egy vastag szelet főtt sonka (a lazacos változathoz használjunk füstölt lazacot). Hollandi mártáshoz: 2 evőkanál vaj, 2 evőkanál tejszín, 2 tojássárgája, 1 evőkanál citromlé, egy csipet só.

Egy lábosba vizet teszünk 15 cm magasságig, ezt a lángra tesszük melegedni. Egy üveg vagy fém keverőtálba tesszük a vajat, tejszínt és a citromlevet. A keverőtálat feltesszük a lábosra és a vízgőz felett kiolvasztjuk a vajat. Amikor kiolvadt, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a gőz felett folyamatosan keverjük. Ha a szósz sűrűsödik, vegyük le a forró lábasról és tegyük félre. Közben a tojást egyesével egy pohárba ütjük, majd egy merőkanálba átcsúsztatjuk, aminek segítségével a forró vízbe tesszük. 2-3 perc alatt elkészül a buggyantott tojás is. Amikor már van tartása, kivesszük egy szűrőbe, és hagyjuk lecsöpögni. A sonkát vagy a lazacot egy tányérra tesszük, arra halmozzuk a tojásokat, és leöntjük a hollandi mártással.