Egerben nyitotta meg új szociális és fejlesztő központját az Ökumenikus Segélyszervezet

PSZICHIÁTRIAI BETEGEKET ÉS RÁSZORULÓ CSALÁDOKAT SEGÍTENEK AZ ÚJ INTÉZMÉNY PROGRAMJAI

Újabb városban nyit egész évben működő intézményt az Ökumenikus Segélyszervezet. Az Eger MJV Önkormányzatával folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően mára befejeződött a hiánypótló szolgáltatásoknak otthont biztosító felsővárosi épület felújítása, megtörtént a helyiségek felszerelése és felállt a szociális szakemberekből álló munkatársi csapat is. Az új központban elsőként pszichiátriai betegek nappali intézményével bővül a város ellátórendszere, később pedig rászoruló családokat segítő közösségi és fejlesztő tevékenységek is indulnak a tervek szerint. A Kallómalom út 88. szám alatt megnyílt új központ célkitűzéseiről, szolgáltatásairól és a jövőbeni tervekről hivatalos megnyitó sajtótájékoztatón számoltak be november 7-én.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: az elmúlt években több alkalommal is felmerült az igény, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központot nyisson Egerben. Az intézmény a város és a térség szociális problémáinak olyan újonnan meghatározott irányokkal történő enyhítését tűzte ki célul, amelyek kiegészítik a város szociális ellátórendszerének eddigi szolgáltatásait. A központ egyrészt pszichiátriai betegek számára fog különféle segítő szolgáltatásokat nyújtani, másrészt bekapcsolódik a városrész mindennapi életébe, és közösségi programokon keresztül fogja támogatni a hátrányos helyzetű családokat.

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete köszönet mondott Eger városának, illetve vezetőinek, hogy befogadtak az Ökumenikus Segélyszervezet intézményét. Mint elmondta, jószolgálati nagykövetként számos alkalommal volt már jelen egy-egy új központ indulásakor, s a következő időszakban végignézhette, hogyan bővül az intézmény újabb és újabb programokkal, szolgáltatásokkal, hogy épül helyben is erős közösség a segélyszervezet célkitűzései köré. Lévai Anikó azzal biztatott, hogy erre számíthatnak itt Egerben is. Ehhez a fejlődéshez, közösségépítéshez kérte a jelenlévők támogató együttműködését, hogy az összefogás erejével itt is egyre többeknek és egyre több szolgáltatással tudjanak segítő kezet nyújtani az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai.    

A rendezvényen jelen volt Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott, aki köszönetet mondott az önkormányzat és a segélyszervezet kiváló együttműködéséért, melynek köszönhetően megnyílhatott az Ökumenikus Segélyszervezet első Heves megyei központja. Köszöntőjében az kívánta, hogy az első lépések után is, mindvégig koronázza siker a közös törekvéseket.

Habis László, Eger MJV polgármestere beszédében örömét fejezte ki, hogy az országos viszonylatban emblematikus szakmaisággal és emberséggel fémjelezett Ökumenikus Segélyszervezet megjelenésével teljessé vált a város szociális szolgáltatási köre.

Az intézményről

Az Eger MJV Önkormányzata által 17 millió forintért felújított épületben egy 90 fős, pszichiátriai betegek nappali intézményének működtetését kezdi meg az az Ökumenikus Segélyszervezet. A feladatellátási szerződés keretében nyújtott szolgáltatáshoz minden működési engedély megvan, az ellátás működési költségeinek biztosítása nagy részben állami normatív támogatásból valósul meg.

A szakellátást elsősorban olyan önellátásra képes pszichiátriai betegek és hozzátartozóik vehetik igénybe, akiknek orvosi kezelésük mellett javasolt az ilyen jellegű kiegészítő gondozás igénybevétele. Mivel ezen betegek számára kifejezetten fontos a közösséghez tartozás, az Ökumenikus Segélyszervezet olyan napközbeni és hétvégi programokat szervez, melyekbe minél többen bekapcsolódhatnak, tartalmasan tölthetik el a szabadidejüket, és közben megoszthatják problémáikat is. Az olvasóklub, filmklub, kreatívműhely és például kirándulás közösségi programok szervezése mellett az Ökumenikus Segélyszervezet többek között egyéni és csoportos tanácsadásokat, de például tisztálkodási és mosási lehetőséget is biztosít az ellátottak számára.

A szakellátás mellett az Ökumenikus Segélyszervezet Egri Szociális és Fejlesztő Központja lehetőséget kíván biztosítani a lakótelepen élő családok számára is, hogy különböző közösségi programokba bekapcsolódhassanak. Ezen szolgáltatásokkal a segélyszervezet egyúttal a helyi közösséget építve szeretné bevonni családokat a problémák, nehézségek együttes megoldásába.