A bűvös patkó ősbemutatójára készül a Jókai Színház

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Szeressétek a mesét!

Gyönyörű mese nagyszerű üzenettel és jópofa szerepekkel – így jellemezte Seregi Zoltán igazgató A bűvös patkót, amelynek olvasópróbáját augusztus 23-án délelőtt tartották a Jókai Szalonban. Az évad első gyermekdarabját Hedry Mária írta, az előadást Juhász Róza rendezi. A Békéscsabai Jókai Színház ősbemutatójára október 13-ától várják az óvodásokat és az általános iskola első négy osztályának tanulóit.

(Niedzielsky Katalin tudósítása)

Az őszi bemutatókhoz elkezdődtek tehát a próbák, vagy inkább folytatódnak, hiszen több darab színpadra állításához már korábban hozzáfogott a társulat. Alig fejeződtek be a nyári játékok, estek, fesztiválszereplések, máris itt az új évad, a színház „folyamatos üzem”.

A kortárs művek előnye, hogy a szerzők maguk is megszólalhatnak a próbafolyamat elején, konzultálhatnak a színészekkel, a rendezővel. Hedry Mária ugyan azt mondta, nem szívesen beszél saját munkájáról, de nagyon örül a békéscsabai bemutatónak, igazi megtiszteltetés számára a meghívás, a bizalom. A Tobozmesék, Fénykeresők és főleg a Tündér Míra szerzőjeként ismert író, költő hangsúlyozta, hogy egyre fontosabb számára a gyermekvilág, illetve az, hogy mesekörnyezetben, gyermeknyelven mondja el véleményét, figyelmeztessen a két pólusú világ ellentmondásaira, veszélyeire.

  • Ahogyan korábban a Tündér Mírában, A bűvös patkó című mesejátékban is figyelmeztetni szeretnék, még pedig úgy, hogy a gyerekek is megértsék: a természeti értékeinket óvni, védeni kell! Úgy látom, erre a figyelmeztetésre egyre nagyobb szükség van, mert a negatív tendenciák erősödnek világszerte. A mese nyelvén ez a figyelmeztetés úgy hangzik, hogy van egy fa, a Világfa, a bölcsesség fája, ami egy szimbólum. Ennek a fának a születésnapját akarják megünnepelni az állatok, és itt főszerepet kap Bumburi, a bohóc, aki a művészeteket képviseli. Hangszereken játszik, táncol, énekel, fest, rajzol – ismertette az írónő műve jelentőségét.

Mint minden mesében, itt is jön azonban a gonosz erő, amely megpróbálja megzavarni az ünneplést, elvenni az állatoktól, a zenét, az illatokat, megsemmisíteni mindent, ami fontos a természetben és a művészetben. Jó és rossz harca zajlik A bűvös patkóban is.

  • A mese lényege, üzenete az, hogy a gonoszság nem fog sikerülni, azt a tündér közömbösíti. Ezért kérlek Benneteket, szeressétek a mesét! Mert a mese ad fantáziát, igazi szabadságot – fordult a szerző a színészekhez.

Az írói szándék, a mese üzenetének ismertetése után Juhász Róza, az előadás rendezője feladatot adott kollégáinak. Mivel a legtöbb szereplő valamilyen állat, a következő próbára azok karakterét, jellemzőit kell tanulmányozniuk, hogy megismerjék a bagoly, a szarvas, a róka, a farkas és a többi figura tulajdonságait, szokásait, azt, hogyan mozognak, mit esznek a szereplők, amelyeket majd életre kell kelteniük. Juhász Róza kijelentette: nem akarja saját elképzelését ráerőltetni a színészekre, abban hisz, hogy a sok információ beindítja majd az együtt gondolkodást, és az a célja, hogy a játék során minél több ötletet együtt találjanak majd ki.

A rendező hangsúlyozta: mivel kortárs darabról van szó, mai jelmezek, mai zene és mozgás kell a meséhez. Mint a Macskajáték bemutatójakor már megtudhattuk, Juhász Róza szeret ragaszkodni a korhoz, amelyben a darab született. Ehhez a koncepcióhoz kérte fel lányát, Oberfrank Rékát koreográfusnak. A fiatal művész tavaly végzett kortárs tánc szakon, külföldön tanult tovább, fővárosi társulatoknál dolgozik. Hedry Mária meséjével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az állatok sok játékosságra adnak lehetőséget, ami illik a kortárs tánchoz, a kettő ötvözésére tesznek kísérletet.

A bűvös patkó című mesejáték szereplői tehát állatok és növények. A főszereplő Bumburi bohóc, akit Szabó Lajos alakít, Jázmin tündért Gábor Anita. Terribiusz varázsló Gulyás Attila, Bagoly professzor Tomanek Gábor lesz. A Szarvast Hodu József, Róka asszonyságot Nagy Erika, Farkas komát Csomós Lajos játssza. De fellép még mókus, nyúl, óriásgyík, gyöngyvirág, csipke- és galagonyabokor is a darabban.

A díszlet- és jelmeztervező Libor Katalin, korrepetitor Galambos Hajnalka.

Niedzielsky Katalin

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .