Bochkorékhoz fordult az átvert albérlő

Egy szívtelen csaló vert át egy fiatal vidéki férfit, aki terhes feleségével és kislányával akart egy budapesti albérletbe beköltözni. A pórul járt apuka Bochkorékhoz fordult, a Music FM népes hallgatótábora pedig ismét segített.

Csúnya átverés – Vácról érkezett a fővárosba – a múlt hét közepén – várandós feleségével és kislányával az a fiatalember, aki Budapesten kapott munkát, ezért az egész családot felköltöztette, hogy egy albérletben kezdjenek új életet. A bútorokkal felpakolt családot, megérkezvén a lakáshoz, egy ember várta, aki főbérlőként mutatkozott be, s rögtön el is kérte az első havi díjat és annak kétszeresét, mint kauciót. A gyanútlan fiatalember átadta a 240 ezer forintot, a „főbérlő”, akiről kiderült később, hogy a lakás albérlője volt, azonban lelépett.  A csúnyán átvert család helyzete, a kipakolt bútorokkal a lépcsőházban, teljesen kilátástalanná vált. Bár a ház lakói segítettek, beengedték például őket fürdeni, de az mégiscsak tarthatatlan, hogy lépcsőházban éjszakázzanak, a gyerekük onnan menjen iskolába. Pedig az első napokban ez történt, míg a hétvégén az apuka, végső elkeseredésében, a Music FM-hez írt egy kétségbeesett levelet. Bochkorék a hétfő reggeli adásban azonnal hívták a családfőt, aki miután elmondta történetét, egy órán belül vagy félszáz ajánlatot kapott, majd sorjáztak a többi felajánlások. Összegyűlt egy csomó pénz, ajánlottak fel bútorokat, gyermekruhát és lakhelyet is, olyannyira, hogy az Önindító reggeli adását követő délutánon, már új albérletbe is költözött a fiatal pár és a kislány.