Az Országos Mentőszolgálat kapta az első Koronázatlan Hősök díjat

2021. VIII. 30. – Simák Pál a CIB Bank vezérigazgatója 5 miilió forintos adományt és Koronázatlan hősök-díjat adott át az Országos Mentőszolgálatnak. A díjat Győrfi Pál szóvívő vette át.

Ötmilliós pénzadománnyal ismeri el a CIB Bank a járvány alatti áldozatos munkát

Kommunikációs támogatás is jár az ötmillió forintos pénzadomány mellé a CIB Bank idén alapított díjával. A Koronázatlan Hősök elismerést idén elsőként az Országos Mentőszolgálat kapja a világjárvány idején nyújtott áldozatos munkájáért.

Koronázatlan Hősök elnevezéssel alapított díjat a CIB Bank olyan szervezetek támogatására, amelyek önzetlenül segítenek az arra rászoruló embertársaiknak, közösségüknek. Az ötmillió forintos pénzjutalommal és kommunikációs támogatással járó elismerést idén az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kapja, amelynek dolgozói a pandémia idején kiemelten fontos szerepet töltöttek be az emberek segítésében, és erőn felül teljesítettek. A Koronázatlan Hősök díjat ez alkalommal még kiválasztás útján ítélte oda a pénzintézet, de fontolóra veszik a jövőben azt a lehetőséget is, hogy szavazás útján lehessen majd döntést hozni az elismerésben részesülő szervezetekről, kezdeményezésekről.

Az a heroikus munka, amit a mentőegységek, a mentésirányítók és az OMSZ teljes szervezete végzett a járványhullámok alatt, számokban is kifejezhető: a járvány alatt a szokásos életmentő- betegszállító és más egészségügyi feladatokon túl a covid-betegek kórházba szállításáért és a tesztelésért is feleltek, amely azt jelentette, hogy közel duplájára emelkedett az esetszámuk, azaz a szervezet munkaterhelése. Ez a teljesítmény vívta ki a CIB Bank elismerését, amelynek jeléül a pénzintézet dolgozói egy filmben köszönték meg a mentők helytállását, a CIB Bank pedig gondoskodik arról, hogy a social media felületein minél több emberhez eljusson a videó.

Korábban én is dolgoztam önkéntes mentőként, így különösen nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy elsőként az Országos Mentőszolgálatnak adhatom át a Koronázatlan Hősök díjat. A CIB Bank valamennyi munkatársa nevében köszönöm a közösségért végzett munkájukat, amelyet bankunk is igyekszik a saját anyagi és kommunikációs eszközeivel támogatni.” – nyilatkozta a Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója.

A koronavírus járvány elleni küzdelemben a frontvonalban dolgozunk. Bajtársaink eddig több mint 160 ezer fertőzésgyanús, vagy igazoltan koronavírus fertőzött betegnek nyújtottak segítséget, és több mint 1,3 millió ember járványügyi mintavételét végezték el. Ebben az időszakban a mentők különösen áldozatos munkát végeznek, amit a lakosság is érez. A CIB Bank díja a munkánk elismerését is megtestesíti, ami erőt ad nekünk ahhoz, hogy azt töretlen elkötelezettséggel folytassuk.” – ezekkel a szavakkal köszönte meg a díjat Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Hozzátette: Külön öröm a bajtársak számára, hogy a CIB Bank koronázatlan hősökként tekint rájuk, és hogy jelentős pénzadománnyal is támogatják a mentők munkáját.

A CIB Bank már tavaly, a világjárvány kitörésekor elindította a Koronázatlan Hősök kampányát, amelynek keretében hét önzetlenül indított, nemes társadalmi célt szolgáló kezdeményezést segített a pénzintézet a pandémia idején. A támogatott szervezetek (Zselici Rózsakert Idősek Otthonának dolgozói, Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület, Szülők Háza Digitális Bölcsőde, Oktondi – Egyetemisták az Online Közoktatásért csoporthoz, Call For Help, Egyesített Vészhelyzeti Állatvédelmi Rendszer, Etesd a dokit!) programonként 500 ezer forintos pénzadományban részesültek, miközben jelentős publicitást is kaptak, hiszen a bank segítségével készült és saját Facebook oldalán megosztott bemutatkozó videók többszázezer emberhez jutottak el. Az anyagi támogatással és publicitással a CIB Bank bemutatja a szervezetek mindennapjait, emellett arra ösztönzi az embereket, hogy ők is segítsék egyénileg akár a Koronázatlan Hősök, akár más közösségi összefogás munkáját.