Arculatot váltott az EOS Csoport

Bemutatta megújult arculatát Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatcsoportja, az EOS Csoport. Az új logóval és vállalati arculattal a nemzetközi pénzügyi szolgáltató modern szereplőként pozícionálja magát a követeléskezelés európai piacán. „A megújult EOS márkával megerősítjük azt az elkötelezettséget, amelyet már tavaly óta kommunikálunk a „Változás a pénzügyek terén” elnevezésű, új vállalati szemléletmódunk bevezetésével. Fontos szakmai víziónk, hogy az EOS Csoport a kintlévőség-kezelő vállalatcsoporton túl pénzügyi befektetőként is az európai piac meghatározó szereplőjévé váljon” – mondta el Marwin Ramcke, aki 2022 februárban vette át az EOS Csoport vezérigazgatói pozícióját. „24 országban több mint 6000 alkalmazottunkkal nap mint nap erőteljesen dolgozunk azon, hogy ügyfeleink, partnereink, illetve a nem-, vagy késedelmesen teljesítő adósok pénzügyi helyzetét is jobbá tegyük. Ezt szem előtt tartva jelentős összegeket fektetünk a digitalizációba, hogy még jobban ki tudjuk használni a mesterséges intelligencia-alapú beszedési folyamatokat és a nemzetközi hálózatunk nyújtotta lehetőségeket” – mondta el a vezérigazgató.

Lencsés Tamás, az EOS Magyarország ügyvezetője szintén méltatta a vállalat új arculatát: „A kintlévőség-kezelési szakma és így a napi munkánk is rengeteget változott az elmúlt évek során. Számos, eddig példátlan kihívással kellett szembenéznünk, azonban csapatunk kiválóan helyt tudott állni a megváltozott helyzetben is. Az új, dinamikusabb arculat számunkra ezt az alkalmazkodókészséget és folyamatos fejlődést is képviseli” – mondta el az igazgató. 

A megújult arculat az EOS-ban bekövetkezett változásokat tükrözi

Az EOS Csoport 792,5 millió eurós összforgalomról számolt be a 2020/21-es pénzügyi évben, és az elkövetkező 12 hónapon belül tervezi a márka világméretű újra-bevezetését. „Örülök, hogy az Igazgatóság a márka evolúciós fejlesztése helyett inkább egy másik, új irányba tett lépést, és egy figyelemfelkeltő dizájn mellett döntött” – mondta Lara Flemming, az EOS vállalati kommunikációért és marketingért felelős igazgatóhelyettese. „Ha csak a márka megjelenésén változtattunk volna, nem képviseltük volna azt a hatalmas átalakulást, ami az EOS-ban és a kintlévőség-kezelés piacán következett be az elmúlt években. Most már alig várjuk, hogy nemzetközi kollégáinkkal együtt dolgozhassunk azon, hogy az új EOS márka minden téren figyelmet kapjon” – mondta el a szakember.

A márka arculatváltásának középpontjában az ügyfelek és a potenciális alkalmazottak állnak. „Az új márkaidentitás révén még több vállalatot szeretnénk megszólítani és meggyőzni arról, hogy az EOS a legjobb választás a fennálló késedelmes követelések kezelésére” – tette hozzá Flemming. Az EOS megújult arculatát a hamburgi székhelyű Syndicate Design reklámügynökség tervezte.

Az új logó a nemzetköziséget, az innovációt és a dinamizmust jelképezi

Az új logó azt szimbolizálja, hogyan lépett ki a márka abból a dobozból, amely éveken át keretezte a betűket. „Az új EOS logó kis „e” betűje nemzetköziségünket és folyamatos digitális fejlődésünket testesíti meg, ezen felül pedig az angolban, mint globálisan használt nyelvben a legtöbb szó kisbetűvel van írva” – magyarázta Flemming. „Emellett a kis „e” olyan üzleti kifejezésekből is ismerős sokaknak, mint az e-kereskedelem, ahol az elektronikus vagy digitális folyamatokat jelöli. Úgy éreztük, hogy helytálló lehet, ha a jövőben kisbetűkkel írjuk be cégünk nevét a logóba.” A logó közepén található nagy „O” az EOS fókuszát és határozott célját szimbolizálja, a végén lévő befejezetlen „s” pedig lendületet ad a logónak. Ez egy olyan cég változásszomját tükrözi, amely 1974-es megalakulása óta folyamatosan fejlesztette és újította meg önmagát. „Ma a világ gyorsabban változik, mint valaha, mi pedig aktívan részt veszünk ezen változások alakításában. A logóban szereplő „s” azt jelzi, hogy fejlődésünk soha nem ér véget, és mindig arra törekszünk, hogy alkalmazkodjunk a folyamatosan változó körülményekhez” – tette hozzá Marwin Ramcke, vezérigazgató. „Az új márkával azt hangsúlyozzuk, hogy továbbra is standardeket kívánunk felállítani a kintlévőség-kezelés szegmensén túl, az egész európai pénzügyi szektorban.”