A tájékoztatás mellett különféle programok is várják a fesztiválozókat a Budapestinfo Pont házban a Szigeten

Fényfestés, turisztikai tájékoztatás, álláskeresési tanácsok, mobil kormányablak, városnéző túra, valamint kortárs táncművészeti- és bábelőadás is várja a látogatókat a Sziget fesztiválon működő Budapestinfo Pont házban.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és a Fővárosi Kormányhivatal idén is közösen áll a fesztiválozók rendelkezésére a Szigeten működő Budapestinfo Pontjával, ahol az érdeklődők többek között a budapesti látnivalókról, attrakciókról és programokról is tájékozódhatnak, de különféle programokon is részt vehetnek – olvasható a BFTK tájékoztatójában.

Csütörtökön a Nylon Group kortárs bábcsapata lép fel Easy! című produkciójával, kedden pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál SAPP (Street Art Project Performances) című kortárs táncművészeti előadását láthatják az érdeklődők a Budapestinfo Ponthoz közeli Civilsziget előtti réten.

A fesztiválozóknak pénteken, vasárnap és kedden kínálnak ingyenes városnéző túrákat, de a szervezet turisztikai felmérést is végez arról, hogy a látogatók milyen benyomásokat, élményeket szereznek a fővárosról.

Budapest Főváros Kormányhivatala sokrétű tevékenységéből ad ízelítőt a Budapest Ponton. A Kormányhivatal munkatársai tanácsadással, tájékoztatással szolgálnak többek között olyan témákban, mint az álláskeresés, az egészségfejlesztés, a Smart Tuning járműdizájn-lehetőségek vagy az áldozatsegítés.
Sokféle játék is várja itt a látogatókat: többek között lesz KRESZ-teszt, de ki lehet találni, milyen szakterületekkel foglalkozik a hivatal. Emellett Magyarország óriástérképén lépkedve kereshetik meg a résztvevők Magyarország nevezetes látnivalóit ortofotók alapján. Szombaton gázmaszkban szelfizhetnek a fesztiválozók, míg hétfőn fogyasztóvédelmmel kapcsolatos kérdésekben állnak rendelkezésükre a hivatal munkatársai.

Mindezek mellett minden nap lehetőség nyílik megismerkedni a kormányablakok tevékenységével: többek között az elektronikusan is intézhető ügytípusokkal vagy az ügyfélkapun keresztüli ügyintézéssel. A kormányhivatal munkatársai szükség esetén elkalauzolják a szigetlakókat ahhoz a teljes körű okmányügyintézést bonyolító mobil kormányablakhoz is, ahol például az irataikat elvesztők is gyors segítséget kaphatnak – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.