A SodaStream tippjei az egyszer-használatos műanyagok használatának elkerülésére

Így teheted műanyag-mentessé a háztartásod

A SodaStream tavaly kampányt hirdetett az egyszer használatos műanyagok mellőzése érdekében. A szénsavasvíz-készítő készülékeiről közismert cég mindezt azért tette, mert szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a globális műanyagszennyezés már komolyan fenyegeti a tengeri élővilágot. „A SodaStream hisz az egyéni felelősség elvében, kis életmódváltással rengeteget tehetünk a tengeri és az édesvízi élővilág megóvásáért” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

Ha ilyen ütemben folytatódik a műanyagszennyezés, akkor 2050-re több műanyag lesz az óceánban, mint hal. A probléma súlyosságát jól tükrözi, hogy a Csendes-óceánban jelenleg 1,6 millió négyzetkilométer kiterjedésű, Törökországnál kétszer nagyobb, főként műanyagokból álló szemétsziget úszik, amelynek eltakarítása egyelőre akadályokba ütközik. Bár az egyszer használatos műanyagok lebomlása nagyon sok időt, több száz évet vehet igénybe, a fő problémát az okozza, hogy bomlás közben apró, miniatűr darabokra esnek szét. „A mikroműanyagok bekerülhetnek az állatok és vízi élőlények emésztőrendszerébe, azok elfogyasztásával pedig az emberek szervezetébe is” – hívta fel a figyelmet a SodaStream termékmenedzsere.

A mikroműanyag-szennyezés nemcsak a tengeri élővilágot veszélyezteti. Hazánkban a legfrissebb mérések szerint a Dunában akár 50 műanyagrészecske is előfordulhat egyköbméter vízben. Nem szabad tehát késlekedni, mivel Magyarországon a megtermelt évi 300 tonnányi műanyaghulladéknak csak a 40 százalékát hasznosítják újra. A többi a hulladéklerakó helyeken, vagy a természetben végzi.

A SodaStream tippjei az egyszer használatos műanyagok kiváltásásra:

  • Minden bevásárláshoz vigyünk magunkkal textil szatyrot, vagy vászontáskát, így elkerülhető a műanyag-szatyrok otthoni felhalmozódása, majd azok későbbi kidobása.  
  • A zöldségesnél, vagy a pékségben rendelkezésre álló műanyag zacskók helyett használjunk kisméretű, textil zsákokat!
  • Ne használjunk egyszer használatos műanyag szívószálakat és evőeszközöket! Ha mégis szükség lenne rájuk, akkor inkább komposztálható papírszívószálakat, poharakat és evőeszközöket vegyünk igénybe!
  • Az ételek tárolására a műanyag-dobozok helyett lehetőség szerint használjunk inkább befőttes üvegeket, csatos üvegeket. Ezek könnyen tisztíthatók, ráadásul légmentesen zárhatók is.
  • A műanyag fogkefe helyettesítésre megfelelő megoldás lehet a fából készült változat alkalmazása, amely teljes mértékben komposztálható, sörtéje pedig 100%-ban természetes alapanyagokból készül.
  • Az ásványvizes palackok helyett használjunk szódavíz-készítő gépet. A SodaStream gépei nemcsak ellenőrzött minőséget képviselnek, hanem egy szénsavasító palackkal akár 2500 PET-palacktól is megkímélhetjük élővilágunkat!