A miskolci Avalon Nemzetközi Iskola diákjai Portugáliában hívták fel a figyelmet az Óceánok Világnapjának fontosságára

Nemzetközi tanulmányi úton vehetett részt 12 AIS diák, akik az Óceánok Világnapja alkalmából egy közös projektet valósítottak meg a Santo António Nemzetközi Iskolával (SAIS) Lisszabonban.

Az Óceánok Világnapja alkalmából utaztak ki a miskolci diákok Portugáliába, ahol élménydús programok kíséretében hívták fel a figyelmet a tengereink és óceánjaink fontosságára, melyeknek szennyezettsége évről évre egyre nagyobb problémát jelent világszerte. A környezettudatos szemléletre nevelés jegyében rengeteg új ismerettel gazdagodtak a tanulók, emellett hozzájárultak a 30×30-as globális kampány megvalósításához, melynek célja, hogy 2030-ra megvédjük szárazföldünk, vizeink és óceánjaink legalább 30%-át.

Hatalmas élményben volt része a miskolci Avalon Nemzetközi Iskola tanulóinak – akik immár 3. éve csatlakoznak minden júniusban ehhez a fontos világeseményhez – hiszen négy napot tölthettek egy másik Cambridge Assessment International Education iskolában Portugáliában.

Hatalmas örömmel és izgalommal várták érkezésünket a SAIS tanulói – akárcsak mi – hiszen a diákok a virtuális találkozások után végre élőben is együtt lehettek. Hamar megismerkedtek a levelezőtársak és természetesen egy délelőtt eltelte után már sok-sok új barátság jött létre. Nagyon büszkék vagyunk AIS diákjainkra, hiszen az első perctől kezdve aktívan bekapcsolódtak az órák menetébe és a megbeszélésekbe egyaránt.” – mesélte az utazást követően Oláh Tünde, az AIS igazgatója.

Az idei évben 30. alkalommal ünnepeltük az Óceánok Világnapját június 8-án. Ezen a napon a két iskola diákjai a portugál óceánparton töltötték a napot, ahol a helyi polgármesteri hivatal köszöntését követően közösen megtisztították a partszakaszt. Projektjükkel példaként szolgálhatnak diáktársaik számára világszerte!

A négy nap alatt az AIS diákjai rengeteg tapasztalattal és új ismerettel gazdagodhattak. A nagyszerű testvériskolai kapcsolatot a jövőben is fenn kívánja tartani a két iskola, így a következő tanévben a Santo António diákjai látogatnak el a miskolci iskola tanulóihoz egy újabb nagyszerű közös projekt megvalósítására.

Amennyiben többet szeretne megtudni az AIS mindennapjairól, látogassanak el az intézmény weboldalára www.ais.hu vagy az info@ais.hu email címen érdeklődhetnek.