A koronavírus-járvány hatására bővült az online megkötött biztosítástípusok köre

Biztosítás: már összetett ügyleteket is kötnek online az ügyfelek

Egyre népszerűbb az online biztosításkötés, bizonyos típusok esetében azonban sokan még most is ragaszkodnak a személyes interakcióhoz a tanácsadóval illetve az ügyintézővel – egyebek mellett ezt állapította meg a KMPG és az NRC kutatása. A válaszadó ügyfelek csaknem fele kötött már valamilyen biztosítást online, legalábbis ezt gondolja magáról akkor is, ha a kötés folyamatában a biztosító képviselője végig támogatta. Akárhogy is történt, a magukat online biztosítást kötőknek vallók rendkívül elégedettek a szolgáltatással, és szívesen kötnének újabb biztosítást „online”. Ez pedig lehetőség a biztosítóknak, amit érdemes kihasználni.

Ma már megszokott, hogy online tanulunk, vásárolunk, bankolunk, otthonról dolgozunk. Léteznek persze olyan területek, ahol nehezebben változtatunk a szokásainkon – sokan például úgy érzik ügyintézésnél igénylik a személyes kapcsolatot a velük szemben ülő, vagy a vonal túlsó végéről válaszoló, esetleg videóhivással online elérhető üzletkötőt, aki tanácsot ad, megfelelő információval lát el, adott esetben a nekünk is kedvező irányba tereli döntésünket. Ilyen terület például a biztosítás kötés is.

Mennyire nyitott a magyar lakosság az online biztosításkötésre? Mennyire találják azt hatékonynak, megbízhatónak? Milyen tapasztalatokat szereztek eddig? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresett választ a KPMG, amikor elindította felmérését az online kötött biztosításokról. A kutatást a KPMG Tanácsadó Kft. megbízásából az NRC Kft. végezte el. Az adatfelvétel 2022. áprilisában zajlott, 1000 fő online megkérdezésével.

Minden második magyar kötött már biztosítást online – a legnépszerűbb a KGFB

A KPMG felmérése szerint magára a biztosításkötésre a 30 év fölöttiek a legfogékonyabbak (79 százalékuk tett már ilyet), képzettséget tekintve a diplomások (86 százalék), illetve az aktív munkavállalók (80 százalék). A megkérdezettek csaknem fele azonban online is kötött már valamilyen biztosítást. A férfiak e téren aktívabbak, mint a nők, 55 százalékuknak van ilyen tapasztalata. Háromból két diplomás számolt be arról, hogy intézett már online biztosítást, ez az arány a budapestiek és az aktív munkavállalók esetében egyaránt 50 százalék feletti.

Az online biztosításkötéseknél a kisebb fajsúlyú, kevésbé bonyolult és rövidebb elköteleződést jelentő biztosítások a legnépszerűbbek. A listát egyértelműen a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás (KGFB) vezeti – ennél a típusnál a szerződők 62 százaléka választotta az online megoldást. Ezt követi az utasbiztosítás 53, majd a Casco 40 százalékos aránnyal. A negyedik helyre a baleset-, az ötödikre a lakásbiztosítás került.

Tízből 9 elégedett az online biztosításkötéssel

A kutatás szerint a válaszadók 92 százaléka elégedett volt az online biztosításkötéssel: a döntő többség gyorsnak, hatékonynak, egyszerűnek érezte a >>>