A jó kapcsolatokhoz tudás és türelem  kell

Kapcsolataink meghatározóak, és nem csak a magánéletben – a munkahelyi  kapcsolataink ugyanazok az elvek mentén alakulnak, mint a családunkkal,  barátainkkal ápolt viszonyunk. Sőt, az élettelen tárgyakra és munkaeszközökre,  pl. a számítógépünkre, is kivetítjük a kapcsolatra való igényünket, ez az  automatizálás és robotizálás hajnalán további kérdéseket vet fel. Az emberi és  ember-gép közötti kapcsolatokról tartottak előadást a téma szakértői a MagiCom  és a Talentuno által szervezett Variációk 1 témára üzleti reggelin.
Az élet értelme 150
Robin Dunbar antropológus az 1990-es években állapította meg,  hogy minden ember egyszerre körülbelül 150 stabil társas kapcsolatot tud  fenntartani. Ez azt jelenti, hogy 150 személy az, akit észben tudunk tartani,  akik napi szinten az eszünkbe jutnak és összességében aktív kapcsolatot tartunk  fent velük. Úgy tűnik az elméletet igazolja az is, hogy a Facebookon átlagosan  130 ismerőssel rendelkeznek a felhasználók. De milyen hatással van ez a tény a  mindennapjainkra? A tapasztalatok alapján a munkahelyeken is beigazolódik, hogy  a 150 főnél nagyobb csoportokban romlik a hatékonyság – mondta el Szvetelszky  Zsuzsanna, szociálpszichológus és hálózatkutató. Azokban az iparágakban, ahol  jellemzőek az ilyen nagy csoportok, pl. gyártó-termelő vállalatoknál, érdemes  100-150 fős alegységekbe szervezni a dolgozókat a hatékonyabb kommunikáció és  csapatmunka érdekében.
A munkahelyi pletyka,  mint információs csatorna
Az egyre gyorsuló változások és egyre összetettebb világ  természetesen hatással van a kommunikációnkra és a kapcsolatainkra. Egyre több  a kommunikáció: ma egy átlagos dolgozó többet kommunikál a munkahelyéről és a  munkahelyén, mint 10-15 éve egy kommunikációs vezető tette. Ezek a változások  hozzájárultak ahhoz, hogy az informális kommunikáció, egyre nagyobb szerepet  kap. A munkahelyi pletyka, a munkatársak között megbújó mini véleményvezérek  mind az informális kommunikáció csatornái. Ez pedig nem feltétlenül rossz, de a  vezetőknek tisztában kell lenniük a létezésével és lehetőleg irányítaniuk és  kedvezően befolyásolniuk kell az informális csatornákat. Azt is hozzá kell  tenni, hogy a legrosszabb, ha hiányzik a formális kommunikáció egy vállalatban,  hiszen ahol nincs információ, ott keletkezik – tette hozzá Szvetelszky  Zsuzsanna. Vagyis, ha hiányos a belső kommunikáció, a kollégák pletykával és  egyéb informális eszközökkel fogják kipótolni a hiányzó részeket.
     
Valóság-e, amit a  vezető a cégben lát?
A vezető és a beosztott kapcsolatáról Prof. Dr. Heidrich  Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora beszélt, azon belül is kiemelten a  szervezeti kultúra kapcsolatokra gyakorolt hatásairól. A vezetők egyik  legnagyobb dilemmája, hogyan maradjanak hitelesek. Bár ezt alapvetően a  beosztottak dolga eldönteni, de fontos, hogy aki vezető pozícióban van,  foglalkozzon önfejlesztéssel és önreflexióval, hogy tisztában legyen vele, hogy  mi a vezetői stílusa és ha kell akkor tudjon változtatni rajta. Bár a  vezetés-szervezés elméletét sok kritika éri, a BGE rektora szerint érdemes  ismerni az alapvető modelleket és elméleteket. A modellek általában már létező  és bevált gyakorlatokat írnak le, de érdemes figyelembe venni, hogy a legtöbb  szakirodalom angolszász kultúrából származik, így nem biztos, hogy változtatás  nélkül alkalmazható más kultúrákban, akár Magyarországon is.
Tipikus hiba, ha a vezető a vállalatot csak stratégiai  szinten látja és csak a jövőbeli terveket figyeli, hiszen a dolgozók valósága  ettől teljesen eltér. Ezért is fontos, ha nem csak olyan kollégák veszik körbe  a vezetőt, akik kritika nélkül egyetértenek minden döntéssel, hanem vannak,  akik képesek kritikusan szemlélni a szervezetet.
Prof. Dr. Heidrich Balázs kiemelte, a Budapesti Gazdasági  Egyetem gyakorlata, hogy nem megüresedett pozíciókra keresnek új kollégákat,  hanem igyekeznek folyamatosan felvenni a szervezetbe jól illeszkedő, ígéretes  embereket.
Ember és gép kapcsolata
Az emberi kapcsolatok mellett egyre nagyobb szerepet kap a  gépekkel való kapcsolatunk is. Az automatizálás és robotizálás korában már el  kell kezdenünk felkészülni a nem túl távoli jövőre, amikor elképzelhető, hogy  az új kollégánk egy robot vagy chatbot lesz. Ujhelyi Adrienn, az ELTE Phd  adjunktusa, többek között az ember és a gép kapcsolatát kutatja, ennek kapcsán  mutatta be a gépekkel való kapcsolatainkat alakító pszichológiai hatásokat.
Az emberek hajlamosak antropomorfizálni, azaz emberi  jelleggel felruházni tárgyakat vagy más élőlényeket. Nem kivétel ez alól sem a  munkahelyi számítógép, sem a rajta használt programok. A gépeinket társas  lényeknek tekintjük, jó példa erre, hogy a beszélő szoftvereket az alapján  ítéljük meg, hogy női vagy férfi hangon beszélnek-e és felruházzuk az adott  nemhez társított sztereotípiákkal.
Az egyre fejlettebb chatbotok is felvetnek dilemmákat. Ahogy  egyre fejlettebbek a chatbotok, egyre nehezebb eldönteni, hogy géppel vagy  emberrel beszélünk. Érdekes, hogy nem csak a gépeket ruházzuk fel emberi  tulajdonsággal, de az embereket is hajlamosak vagyunk dehumanizálni, pl. ha  tőlünk eltérő világnézettel rendelkeznek.
„Az ember és a gép  kapcsolata által végső soron magunkról fogunk többet megtudni, hogy mit  gondolunk magunkról, a világról, a gépekről, a mesterséges intelligenciáról.” – tette hozzá Ujhelyi Adrienn.