5+1 tipp, hogy a rendszeres testmozgás öröm legyen gyermeked számára

A mozgásszegény életforma, és ennek következményeként a gyermekkori túlsúly az iskoláskorú gyerekeket is érinti Magyarországon. A K&H az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás elkötelezett támogatójaként néhány tippet ad a szülőknek ahhoz, hogy a sportolás élményt nyújtson és beépüljön a gyermekek mindennapjaiba.

Szeptemberben kezdetét vette az iskola, amikor a felmérések alapján – még a rendszeres testnevelésórák mellett is – jelentősen lecsökkenhet a gyerekek aktív testmozgással töltött ideje. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2017-es felmérése alapján Magyarországon minden ötödik 6-8 éves korú gyermek túlsúlyos vagy elhízott, így a megfelelő mennyiségű mozgás beépítése a mindennapokba különösen fontos.

„A K&H mozdulj! programmal az elmúlt 16 év alatt több mint 260 ezer embert mozgattunk már meg, és azt látjuk, hogy a rendszeres testmozgás kialakításában a szülőknek meghatározó szerepe van. Ez különösen fontos akkor, amikor a World Health Organization (WHO) ajánlása értelmében az 5-17 éves kor között lévő gyerekeknek legalább 60 perc mérsékelt-erős intenzitású aktivitást javasolt végezni naponta, hogy ezzel is csökkentsék a gyermekkori túlsúly esélyét. Felelősen gondolkodó vállalatként célunk, hogy üzleti eredményeink mellett hozzájáruljunk a társadalom tagjai számára a teljes élet megvalósításához, ezért néhány hasznos tanáccsal szeretnénk segíteni a szülőket abban, hogy a rendszeres testmozgást kialakítsák gyermekeiknél” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

ne essünk a „Bort iszik, vizet prédikál” hibájába, kezdjük el mi magunk is a rendszeres sportolást

A gyerekek különösen fogékonyak arra, hogy mit látnak a környezetüktől. Ahhoz, hogy gyermekünknek is kedve legyen a sportoláshoz, szülőként mutassunk hiteles példát, mozogjunk rendszeresen!

járjunk utána!

Már óvodás korban érdemes minél több mozgásformát kipróbálni, és felmérni, hogy milyen típusú sporthoz van affinitása a gyereknek, mi tetszik neki, esetleg szeretne-e versenyszerűen űzni valamely sportot. Hiszen minél hamarabb megismeri és sikerélményt ér el egy sportban, annál biztosabb, hogy rendszeresen fogja végezni azt.

első lépések

Iskolás kortól már összetettebb mozgásformákat is képesek elsajátítani a gyerekek. Az alsó tagozatos gyereket érdemes kezdetben a hagyományos sportágakkal (úszás, futás, csapatsportok) megismertetni, hiszen amellett, hogy a rendszeres testmozgás fejleszti az izomzatot, és elősegíti az egészséges csontképződést, számos egyéb készséget is fejleszt, mint például a koncentráció vagy a szociális beilleszkedés.

sportágak haladóknak

A hagyományos sportok mellett alkalmanként érdemes különlegesebb alternatívákat is kipróbálni, hogy a mozgás révén új, különleges élménnyel gazdagodhassanak. Ilyen lehet például a trambulinpark, a falmászás, gördeszkázás vagy akár a gyerekjóga.

egy kicsi mozgás mindenkinek kell”

A közös családi program a sportolásra is kiterjedhet, így egy hétvégi közös kirándulás vagy biciklitúra nemcsak a mozgásformát szeretteti meg a gyerekekkel, de az egész család számára közös élményt, kikapcsolódást jelenthet.

sportos életmód kialakítása hosszú távon

A rendszeres sportolás legbiztosabb módja, ha a mozgás a mindennapok részévé válik. Vizsgáljuk meg ezért, hogy mikor tudunk több mozgást becsempészni úgy a mindennapjainkba, hogy az rutinná válhasson. Ha közel van az iskola, érdemes inkább biciklivel vagy rollerrel menni az autó helyett, de a reggeli vagy esti kutyasétáltatás is átmozgathatja gyermekünket.