33. Mesterségek Ünnepe – A tutyitól a csizmáig

Augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál az év várva várt családi rendezvénye, idei díszvendég Japán, a fesztivál kiemelt témája a lábbeli készítés lesz.

Idén 33. alkalommal változik a Budavári Palota a kézművesek Kárpát-medencei ünnepévé. Közel ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programmal, mesterség-bemutatókkal és népi játszóházakkal várják a látogatókat. A több mint nyolcszáz magyar és százötven külföldi kézműves látványműhelyeiben a látogatók megismerkedhetnek a szakmák rejtelmeivel. A tartalmas kikapcsolódásra vágyó érdeklődők itt úgy érezhetik magukat, mintha kiszakadva a mindennapokból egy középkori forgatagba csöppentek volna. Ahogy minden évben, úgy ezúttal is nem csak megcsodálni lehet egyedülálló népi kézműves örökségünket, de a közel száz látványműhelyben a látogatók ki is próbálhatják a mesterségeket.

A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája sokak nagy kedvence: a lábbeli. Különösen nagy hangsúly kerül a szegedi papucsra, a ma reneszánszukat élő remekekhez kapcsolódóan kiállítások, divatbemutatók várják az érdeklődőket, elleshetik a cipész mesterek titkait és az is kiderül, hogy hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink. Bemutatkozik a világ legjobb cipésze megtisztelő címmel rendelkező mester is, akinek családja generációról generációra örökíti a szakma fortélyait. Műhelyükben a megrendelő lábára tökéletesen idomuló cipőket készítenek, amelyekhez általában borjúbőrt használnak, de a különlegesebb darabokhoz akár krokodil-, lazac-, cápa-, rája-, strucc, vagy angolnabőrt is alkalmaznak. Érkeznek cipőkészítők Izlandról és Spanyolországból is. A Törökországból érkező mester műhelyében a Harry Potter filmek lábbelijeit csodálhatják meg az érdeklődők.

A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomácia kapcsolat évfordulója alkalmából 2019-ben a Mesterségek Ünnepének díszvendége Japán lesz. A japán mesterek segítségével megismerkedhetnek a kimonókkal, a legyezőkkel, a japán lábbelikkel, a kerámiákkal, a furosiki batyuval, a kokesi babával és még sok más érdekességgel. A látogatók maguk is megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, vagy akár japánosan friss virágcsokrot rendezni, de meg is kóstolhatják a japán ételeket és italokat. Emellett a japán kultúra legemblematikusabb hangszerével, a taikóval, japán dobbal is megismerkedhetnek a látogatók. A fesztiválon kitárul egy egzotikus, ismeretlen, távoli világ, melytől biztosan gazdagabbak lesznek mindannyian.

Különlegesség, hogy első alkalommal nyitják meg a folk-kocsmátfolk karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal A rendezvényen kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek majd utánozhatatlan vásári hangulatot. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO Szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek: a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.

A színpadokon a négy nap során fellépnek hazánk legkiválóbb népzenészei, énekesei, mesemondói, néptáncosai. Ott lesz többek között Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, Bársony Bálint egy egészen különleges zenei csemegével a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartett egy közös koncerttel valamint a Fitos Dezső társulat. Augusztus 17-én vendégünk lesz, az Úton van a Czifra Központ projekt, amelynek keretében bemutatkozik a Romani Design, fellépnek Sárközi Lajos és zenekara valamint a Snétberger Alapítvány ösztöndíjasai.

33. Mesterségek Ünnepe kisfilm:

www.mestersegekunnepe.hu

https://www.facebook.com/mestersegekunnepe/

Online jegyvásárlás:

https://www.jegymester.hu/hun/Production/56730/33-Mestersegek-Unnepe