100 milliós magyar P&G adomány

a Lead with Love, 2021 jótett 2021-ben nemzetközi program keretében

A Procter & Gamble idén 105,2 millió forint értékben adományozott terméket vagy pénzbeli támogatást partnerszervezeteinek Magyarországon. A vállalat évek óta segíti többek között a Magyar Vöröskereszt, az SOS Gyermekfalvak, a Magyar Élelmiszerbank, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Habitat for Humanity tevékenységét, de folyamatos támogatást nyújt a vállalat gyáraihoz közel álló helyi közösségeknek és szervezeteknek is, mint a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház vagy a Csömöri Alapszolgáltatási Központ.

https://podpad.hu/begurulva-s01-e02

A Procter & Gamble élen jár a helyi szervezetek és közösségek támogatásában, és évek óta elkötelezetten segíti a rászorulókat partnerszervezetivel együttműködve. A világjárvány kitörése óta fokozott figyelmet fordít a nehéz helyzetbe került társadalmi rétegek megsegítésére, és 2021-ben eddig több mint 105 millió forint értékben adományozott termékeket, és nyújtott anyagi támogatást hazai partnerei részére. A vállalat kiemelt célja, hogy minden olyan közösség egészségét és jólétét támogassa, amellyel érintkezésbe kerül nemzetközi, országos és helyi szinteken.

Vállalatként a felelősségünk, hogy valamit visszaadjunk a szükségben szenvedőknek. A legtöbb támogatott szervezettel már évek óta szorosan együttműködünk, és tudjuk, hogy segítségükkel a leginkább rászorulókhoz juthat el támogatásunk.” – mondta Krubl Yvette, a vállalat kommunikációs vezetője.

A Magyar Vöröskereszt idén több mint 46 millió forint értékű támogatásban részesült, többek között női higiénés termékeket kapott Lányból nővé programjuk hatékony megvalósítására, de számos alkalommal juttatott el a vállalat segítségével mosó- és tisztítószereket rászoruló családok számára. A Magyar Élelmiszerbank közel 30 millió forint értékben kapott babaápolási termékeket és mosószereket, amelyekkel szintén nehéz helyzetbe került családokat támogattak. A Pest Megyei Flór Ferenc kórházat a működésükhöz szükséges eszközökkel, illetve kézfertőtlenítővel és női higiénés termékekkel segítették, az SOS Gyermekfalvak számára babaápolási termékeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére pedig női higiénés termékeket adományozott a vállalat. Az ország számos kórházának kizárólag koraszülötteknek gyártott, kereskedelmi forgalomban nem kapható pelenkákat adományozott.

Adományozási programjai mellett a vállalat fontosnak tartja az önkéntes segítségnyújtást is, idén közel 250 munkavállalójuk vett részt különböző önkéntes projektekben. Az évek óta tartó Álmok karácsonyfája programjuk keretében idén 303 gyermek álmait váltják valóra országszerte.

Önkéntes programjainknak nagy jelentősége van vállalatunk életében, és folyamatosan erre ösztönözzük a kollégákat is. Idén egy fogyatékosoknak otthont és munkát adó szervezet környezetét tettük élhetővé a Habitat for Humanity szervezettel közösen, fát ültettünk a MyForest Alapítvánnyal, osztálytermet renováltunk a zuglói Egressy Gábor középiskolában, és az Álmok Karácsonyfája programunk ajándékait is a kollégák szerzik be a rászoruló gyermekek részére.” – tette hozzá a kommunikációs vezető. – Egy nagyvállalat közösségben betöltött szerepe hatalmas, ezért elkötelezettek vagyunk abban, hogy az idén indult Lead with Love programunk keretében erőforrásaink, kapcsolataink és üzleti szaktudásunk felhasználásával továbbra is folyamatos támogatást nyújtsunk partnereinknek. 2021-ben 2021 jótettet vállaltunk világszerte, melyet sikeresen túl is szárnyaltunk. Hisszük, hogy anyagi és termékadományainkkal százezrek életét tehetjük könnyebbé.”