Komplexebb feladatok várhatók a projektmenedzsmentben

A rivalizálás könnyen kudarchoz vezethet

Végzett, vagy alkalomszülte projektmenedzserként, de az elmúlt évtizedben több ezer vezető merült el ebben a szakmában, akár országokat és kontinenseket is átívelő projektek során. A napokban rendezett 21. Projektmenedzsment Fórumon a szakma jelenlegi állása, aktualitásai és kihívásai, projektek megoldási képletei kerültek terítékre, de szó esett a legújabb trendekről és humánerőforrásbeli kérdésekről is, kiemelten a soft skillek (puha faktorok) elhanyagolhatatlan jelentőségéről.

Az PMI (Project Management Institute) közelmúltban végzett felméréséből kiderül, hogy a projekteknek mindössze 63%-a sikeres, a FranklinCovey kiegészítő kutatása pedig arra világít rá, hogy a kudarc oka közel 50%-ban a megfelelő emberi készségek hiánya. Ennek megfelelően, ha egy projektmenedzsernek a kívánatos soft skillek – ide értve a csapatorientációt, kommunikációs és szervező készséget, a rugalmasságot, a problémamegoldást és konfliktuskezelést, az intellektuális és érzelmi intelligenciát, a motiváltságot és motiváló képességet, valamint a kreativitást – a birtokában vannak, a sikerhez vezető út felét már meg is járta.

Az eredményességet természetes módon sok körülmény befolyásolhatja, ugyanakkor az alapok, a feladat és a cél körültekintő tisztázása után a projekt vezetőjén, illetve csapatának minőségén nyugszanak – állapították meg a szakemberek. Dr. Görgényi István, egykori válogatott vízilabdázónk, aki az ausztrál női sportcsapatot nemrégiben az olimpiai győzelemig vitte, Hunting Territory elméletével szemléltette, hogy a csapatmunka legnagyobb ellensége a tagok közötti rivalizálás, amely leszűkíti a perifériális látóteret. A projekten dolgozó személyek ezzel sokszor tudat alatt, de ignorálják a másik képességeit, ami óhatatlan módon sikertelenséghez vezet. Javaslata szerint a vezető dolga az, hogy felismerjen és kezeljen egy-egy ilyen helyzetet, amelyet egyébként a legtöbb esetben már egy szervezett beszélgetés is enyhíthet.

A technológiai fejlődés e szakmát is folyamatosan befolyásolja, és bár a megrendelők naprakész munkát várnak, sokszor nem tudják elvárásukat pontosan megfogalmazni – vázolták a szakemberek.

Egy jó projektmenedzser minden részletet letisztáz, mielőtt segítene meghatározni a pontos célt, majd elkezdi a megfelelő szakembergárda összeállítását. Fontos lenne, hogy az aktuális projekten dolgozó embereket erre az időszakra felmentsük az eredeti pozíciójukból, mert a szétdaraboltság is könnyű út a kudarc irányába – elemezte dr. Prónay Gábor szervezőbizottsági elnök a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) rendezvényén.

Az eseményen nyilvánosságra került az év elején végzett kutatás eredménye, amely a projektmenedzsment szakma képviselőinek véleményét térképezte fel. Eszerint a válaszadók bő 50%-a optimista a szakma jövőjét illetően (2009-ben ez a szám mindössze 20% volt), 56%-a növekedést vár a projektek, 43%-a pedig még a projektben dolgozók számát illetően is. Véleményük szerint a technológia gyors változása számukra főképp a feladatok komplexitását fogja eredményezni.