Kollányi Zsuzsi, Lotfi Begi és Majka egy vadonatúj szuperprodukcióban

Kollányi Zsuzsi bomba formában van: az énekesnő végigkoncertezte a nyarat a Majka&Curtis LIVE produkcióval, tegnap vált nyilvánossá, hogy a kirobbanó sikerű Sztárban Sztár című műsor egyik versenyzője lesz és megjelent legújabb dala is, „Valahonnan” címmel, melyben az ország egyik legfelkapottabb DJ/producere, Lotfi Begi és egyik legnépszerűbb rappere, Majka működik közre.

Kollányi Zsuzsit leginkább a Majka&Curtis LIVE produkciókból ismerheti a közönség, hiszen az énekesnő évek óta az ország egyik legkedveltebb élőzenekaros formációjának frontvonalbeli vokalistája. Zsuzsi már több dalban is közreműködött Majka oldalán azelőtt, hogy 2016 januárjában megjelent az “Eléglesz“, amiben már egyenrangú duettpartnerei egymásnak. A dal és a hozzá forgatott – egy viharos kapcsolat pillanataiba betekintést adó – klip már túlszárnyalta a 13 milliós nézettséget is. Kollányi Zsuzsi első szólódala pedig alig több mint egy éve jelent meg “Minden úgy van jól, ahogy” címmel.

Zsuzsit azóta rengeteg tévéműsorban, valamint a nagyszabású Red Bull Pilvaker sorozat előadójaként is láthattuk és hallhattuk, ősztől pedig a TV2-n futó, kirobbanó sikerű Sztárban Sztár új évadának egyik versenyzője lesz. A feszített tempó ellenére az énekesnő az elmúlt hónapokban új saját track után is vágyakozott, és óriási szerencsének éli meg, hogy pont jókor találkozott Bartalos Jenővel. Jenő az Egy Másik Zenekar alapító tagja, de számos ismert popelőadónak is írt már dalszöveget: többek közt Freddie-nek, Takács Nikolasnak, Lolának és Benjinek. A szerző egy próbatermi találkozás során, egy szál gitárral mutatott egy dalötletet Zsuzsinak, akit teljesen magával ragadott a téma. Fel is vettek egy zongorás változatot, amit megmutattak Lotfi Beginek, aki korábban már sikerre vitte Rúzsa Magdival, ByeAlexszel, a Margaret Islanddel, és Mező Misivel készült együttműködéseit. A DJ/producer, aki azonnal beleszeretett az új demóba, megálmodta az instrumentális dropokat, valamint egy igazán friss és mai zenei világot varázsolt a dal mögé. Kézenfekvő volt az is, hogy a feature Majka legyen, aki Zsuzsi mentora és jóbarátja. Az előadó egy elementáris rap-betétet írt a dalhoz, ami tökéletesen kiegészítette a már meglévő szöveget, így megszületett a “Valahonnan” végleges formája.

A dalhoz készült klipet Indián rendezte, és nem titkolt szándéka volt, hogy kicsit olyan legyen, mintha az “Eléglesz” Majka-duett videójának folytatása vagy inkább előzménytörténete lenne. Ugyanazokat a helyszíneket járták végig a forgatás során, Zsuzsi többször is hasonló beállításokban szerepel, vannak visszautalások és flashbackek is a klipben, pontosan azt az érzést bemutatva, amikor úgy érezzük, hogy “olyan ismerős vagy valahonnan”.

Hazai forgalmazó: Magneoton / Warner Music