Kívülről „fújjuk” majd a hazánkba érkező Joel Corry új rágógumizenéjét

Folytatva az új rekordok zseniális sorozatát, az idei Balaton Sound egyik fő fellépője, Joel Corry igazi pillecukros nyári estékre hangolt dalt szállít. A „Dance Around It” című előremutató dance-felvétel vokálját pedig a szókimondó, brit feltörekvő, Caity Baser énekelte fel.

A hazai közönség és rádiók számára rendkívül népszerű brit DJ-producer újdonságát köszönthetjük, aki a Budapesten sorra került 28. MTV EMA díjátadó vendégfellépőjeként forrósította a Hősök terén felállított világszínpadot, idén pedig június 30-án csillantja meg hosszú évek alatt elsajátított produceri változatosságát.

A BRIT-díjas sztár hasonló megjelenésű vizuállal emelte ki idei jövevényeit, ugyanis a legutóbbi „Do U Want Me Baby?” című édesen szállós house-zenéje és az éppen debütáló, színtiszta dance-sláger, „Dance Around It” is hasonlóan viruló hangulatba hoz mindenkit. 

A beszélgetős hangvételű, szellemes társadalmi kommentárjai miatt tisztelt Caity Baser pedig kétségtelenül új nézőpontba helyezi Corry hibátlanul megkreált zenei alapját.

A pezsgő, új dance single határozottan megadja az alaphangot majd a Balaton déli partján bulizó közönségnek.

NÉZD MEG ITT!